2019. április 24. György
Az újjászülető bükki borvidéket járták be
minap.hu
|
2018. augusztus 29. 19:45
|
frissítve: 2018. augusztus 31. 12:33
Bemutatkozó bortúra címmel szervezett programot szerdára a Szövetség a Bükki Borvidékért. A nap folyamán termőhelyeket jártak be a résztvevők, bükki borokat kóstoltak, de természetesen gasztronómiai élmények is várták őket.

A különböző helyszíneken – mások mellett a Végállomás Bistorantban, ahol a fotóink is készültek – helyi szakemberek első kézből mutatták be a Bükki borvidék múltját és jelenét, az aktuális borokat, valamint azt a jövőképet, amely hitük szerint elindíthatja a borvidéket a felemelkedés útján.

bemutatkozo_bortura_2018082916.jpg

Fotó: Parai Roland

A szervező Szövetség a Bükki Borvidékért alapító okiratát 14-en írták alá, köztük Borbély Roland, Sándor Zsolt, Hajdu Roland. A civil érdekközösség célja, hogy összefogja és koordinálja azokat, akik közös szívügyükért, az önálló Bükki borvidékért aktívan tenni kívánnak. Általános céljaik között szerepel a borvidék múltjának alaposabb megismerése, hagyományaink ápolása, pincekultúránk megóvása. Fontos feladatuk még a jelenlegi ültetvényállapotok stabilizálása-javítása, a dűlők és pincesorok állapotának védelme.

bemutatkozo_bortura_2018082918.jpg

Meglátásuk szerint a borvidék kvalitásaihoz mérten az egyik legkevesebbet mutatta be ezidáig, a fiatal generáció képviselői azonban napról napra igyekeznek ezen javítani.

bemutatkozo_bortura_2018082915.jpg

2018. nyarán elérkezettnek látták a pillanatot, hogy a borvidékért tenni akarókat sikeresen szövetségbe hívják és kialakították saját eredet- és értékvédelmi rendszerüket. Megfogalmazásuk szerint egy út kezdete ez, és az egyik első lépés volt a mostani „Bükki borvidéki újjászületési nap”.

bemutatkozo_bortura_201808299.jpg

A Bemutatkozó bortúrára Budapestről érkeztek vendégek, a programban szerepelt dűlőtúra a Pittyénben, Zenit kóstoló, ebéd a Végállomásban, helyi alapanyagokból, közben kóstolás, szőlőfajták, borstílusok, tervek bemutatása, majd a napot egy sétával zárták a történelmi avasi pincesoron.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat