2024. május 27. Hella
Becsöngettek: megkezdődött a tanév a miskolci iskolákban is
Miskolc Televízió/minap.hu
|
2018. szeptember 03. 15:46
|
frissítve: 2018. szeptember 04. 18:48
Minden diáknak becsöngettek reggel – elkezdődött a tanév. Van olyan miskolci iskola, ahol már vasárnap megtartották az évnyitót. Az első nap még egyik intézményben sem volt igazán megterhelő, hiszen a legtöbb iskolában osztályfőnöki órákkal kezdődött az év.

Szentmisével köszöntötték az új tanév kezdetét a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban. Az évnyitót már vasárnap megtartották.

A legfiatalabb tanulók dallal mutatkoztak be a felsőbb éveseknek. A tanévet több mint 800 diák kezdte el. A legnehezebb hónapok előtt most a végzősök állnak, nekik ebben az évben minden az érettségiről szól majd. Szlifka Anna izgatottan várja az új tanévet, ami meglátása szerint nagyon rövid lesz. – Kicsit félek az érettségitől, nem is azért, mert hogy nehéz lenne, csak azért, mert egy váltás lesz az egész, hiszen egyetemre készülök – tette hozzá.

A gimnáziumban ez a tanév kicsit más lesz, mint a többi. Az iskolában ugyanis felújítás zajlik, ezért a tantermek tekintetében egy kis átszervezésre volt szükség. Holczinger Ferenc igazgató annak a reményének adott hangot, hogy karácsony után visszatérhetnek a megszokott kerékvágásba, de az ideális állapot valamikor márciusban fog megérkezni.

– A karácsonyig tartó időszaknak a feladatait meg tudjuk oldani, hiszen a kollégiumba és a templomhoz tartozó létesítményekbe át tudjuk helyezni a tanítást – ismertette.

tanevnyito_a_fenyi_gyula_jezsuita_gimnaziumban_20180902_bl_005_web.jpg

Visszatért az élet a Zrínyi Ilona Gimnáziumba is, itt több mint 400 diáktól volt hangos az aula hétfőn reggel. Az évnyitó után osztályfőnöki órákkal kezdődött az új tanév. Egy kis „bemelegítés” jól jött, hiszen sokan még a nyári szünet bűvöletében ültek be az iskolapadba. 

Fridrikné Várhegyi Renáta intézményvezető úgy fogalmazott, bár hosszú volt a nyári szünet, de remélik, minden diákjuk várta már, hogy iskolába mehessenek, hiszen – emelte ki – „a Zrínyi egy olyan közösség, ahová a diákok nagyon szeretnek járni”.

Napközben a könyveket is kiosztották a diákoknak, így kedden már a tanulással folytatódik az év.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat