A Ferencvárostól érkező csatár hosszú tárgyalássorozat után szerződött a DVTK-hoz, és ma a sajtó képviselőinek is bemutatkozott. A labdarúgó elmondta: lejárt a szerződése a Fradival, és már nem akart ott maradni. Egykori holland klubja hívta vissza utánpótlásedzőnek, de hamar rájött, hogy még nem áll készen a tréneri feladatokra, ezért is fogadta el a Disógyőr ajánlatát.
– Nagyratörő tervei vannak a piros-fehéreknek, a klub is folyamatosan fejlődik, és mivel nekem szintén a bajnoki cím megnyerése a célom, remélem, közösen ez sikerülhet – mondta Julian Jenner.
Árki Gábor sportigazgató hozzátette: kifejezetten őt szerették volna, mivel eléggé „posztspecifikus” az ő pozíciója.
– A csapatba jól beleillett volna már nyár elején is az ő játéka, játékstílusa, felfogása a labdarúgásról, tehát szerettük volna őt mindenféleképpen ide hozni – hangsúlyozta.