A Miskolci Egyetemen körülbelül kétszáz tanárt érintene a béremelés. Az egyik tanársegéd szerint ez akár a városban is tarthatná az érintetteket. Az egyetem általános rektorhelyettese szerint viszont több kérdést is felvet az államtitkár bejelentése.
Bencs Péter, a Miskolci Egyetem tanársegédje. Fizetése az elmúlt évek alatt nem változott. Most csaknem bruttó 180 ezer forintot keres, ahogy a többiek is. Ez januártól azonban megváltozhat. A kormány azt tervezi, hogy megemeli a tanársegédek fizetését.
Az adjunktusok most csaknem 220 ezer forintot keresnek, nekik is emelkedni fog a fizetésük a tervek szerint. A béremelést múlt hét szerdán jelentette be a felsőoktatási államtitkár.
"Azt a javaslatot tettük, hogy az egyetemi adjunktusok esetén kb 32 százalékos béremelést javaslunk, amely nagyjából 70 ezer forintot jelent illetve a tanársegédek esetén 25 százalékos bérmódosítás lenne, ami 40 ezer forintot fog jelenteni, illetve a docensek bérszintje is növekedni fog." - mondta Palkovics László, felsőoktatási államtitkár.
Az államtitkár azt mondta, az előterjesztés egy komplex javaslat első eleme, így a bérrendezés 2018-tól a teljes felsőoktatási rendszert érintené. De hogy pontosan mikor, azt egyelőre nem lehet tudni.
A Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese szerint ez az egyik kérdés, amit felvet a bejelentés. A tanársegédek, adjunktusok és docensek fizetését ugyanis az egyetemi tanári bérhez képest határozzák meg.
"Most ha ebből kiemeljük a docensi és egyetemi tanári béreket és csak a tanársegédihez és az adjunktusihoz nyúlunk hozzá, akkor nem tudnom, hogy nem fog e ez bérfeszültséget okozni. "- mondja Horváth Zita, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese.
A másik kérdés a rektorhelyettes szerint a költségvetés. A felsőoktatási államtitkár ugyanis azt mondta, hogy a béremelés költsége 13 milliárd forint lenne. Ebből 6 milliárdot a központi költségvetésből teremtenének elő, a további 5 milliárd pedig az intézményeknél felszabaduló belső forrásokból állna rendelkezésre. A Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese szerint viszont ilyen felszabaduló összeg nem áll az egyetemek rendelkezésére.