2024. október 06. Brúnó, Renáta
Bizonyították: a teniszezőket a hőség sem rettenti vissza!
Miskolc Televízió/Kujan István
|
2017. augusztus 05. 12:55
|
frissítve: 2017. augusztus 08. 11:51
Lehetett fiatal, és kevésbé fiatal, férfi vagy a gyengébbik nem képviselője, nem számított a III. Miskolc kupán: jó hangulatú, olykor kiélezett teniszcsatákat vívtak szombaton az Aba utcai pályán.

A közösségépítést is megcélzó, ötfordulós verseny elérte célját: a reggeli kezdésnél is rekkenő hőség ellenére jó hangulatban telt a nap, hála a szervezőknek, akik az immár harmadik Miskolc kupán is kitettek magukért.

tenisz_verseny_170805ml_5.jpg

Fotó: Mocsári László

– Elsősorban Miskolc sportbarát, sportot szerető közönségének szól a torna, kortól, nemtől függetlenül – mondta Hollósy András önkormányzati képviselő. – Szerettünk volna egy csodálatos napot szerezni a versenyre vállalkozóknak, és odafigyeltünk arra is, hogy a tenisszel most ismerkedő ugyanúgy megtalálja a számítását, mint az, aki már haladó szinten űzi ezt a sportágat.

tenisz_verseny_170805ml_2.jpg

A szombaton sem csillapodó hőség ellenére sokan ellátogattak az Aba utcai teniszpályára – a Kriza Ákos polgármester fővédnöksége alatt és Hubay György önkormányzati képviselő támogatásával megrendezett versenyben legjobbnak bizonyuló indulók érmeket, és a Miskolc város cégei által felajánlott ajándékokat kaptak.

tenisz_verseny_170805ml_3.jpg

– A tenisz fontos sportág Miskolc és a magyar sportélet számára egyaránt – húzta alá Menyhárt Szabolcs alpolgármesteri kabinetvezető. – A város önkormányzata láthatóan rengeteget tett és tesz a miskolci sportélet fejlesztéséért, ennek ékes példája ez a teniszkupa is.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat