2024. május 30. Janka, Zsanett
Bodonyi Katalin és Gál László az év művésze
MTI
|
2014. október 13. 19:24
|
frissítve: 2014. október 13. 19:26
Bodonyi Katalin zenei pályája Miskolcon kezdődött. 2014-ben a Nemzeti Filharmonikus Énekkarnál ő lett az év művésze, míg a zenekarnál ezt a kitüntető címet Gál László kürtművész nyerte el.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál és Énekkarnál évtizedek óta titkos szavazással választják meg az év zenekari és énekkari művészét. Az ez évi kitüntetettek az elismerést tanúsító díszoklevelet szerdán az együttes zeneakadémiai hangversenyén vehetik át - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Bukta Julianna, a Nemzeti Filharmonikusok sajtómenedzsere.

Gál László a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban Beleznay Tibornál, majd a Zeneakadémián Friedrich Ádámnál tanult, ahol 1991-ben szerzett diplomát. Ezt követően az Operaház, majd az Állami Hangversenyzenekar első kürtöse volt. 1992-2000-ig a Budapesti Fesztiválzenekar tagjaként első és harmadik kürtöt játszott. Az Akadémia Rézfúvós Quintettel hosszú évekig nagy sikerrel szerepelt. Évek óta rendszeresen fellép a Budapesti Fúvósegyüttessel. 1993-ban művésztársaival megalapította a Budapest Fesztivál Kürtkvartettet, amellyel 1997-ben II. helyezést ért el Passauban. 2000 szeptembere óta tagja a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kürtszólamának, amelynek szólamvezetője. A zenekari munka mellett három évig tanított a tokiói Muszasino Zeneakadémián.

Bodonyi Katalin zenei pályája Miskolcon kezdődött, majd a Zeneakadémia középiskolai énektanár és karvezetés szakán képezte magát, itt szerezte diplomáját. Három év tanítás után bekerült a Magyar Rádió Énekkarába. Amikor megalakult a Magyar Állami Énekkar, a kórus vezetője, Pászti Miklós felajánlotta neki a szólamvezetői állást. l986 óta mint az alt szólam vezetője, és később mint másodkarnagy végezte a betanítói munkát. Két évadon keresztül a kórus karigazgatója volt. Szólistaként Magyarországon kívül nagy sikerrel szerepelt mások mellett Németország, Lengyelország, Svédország és Izrael városaiban.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat