Idén nyáron már negyedik éve, hogy közel 200 magyarországi fürdő csap össze egymással. Az Év Fürdője versenyben most is a fürdőbe járó közönség dönti el, ki legyen a három kategória győztese: Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, és A Helyiek Kedvenc Fürdője. A különböző kategóriákat a fürdők mérete és ismertsége alapján hozták létre.
A verseny szervezője, a termalfurdo.hu elárulta, hogy július 31-ig, melyik 10-10 fürdő kapta a legtöbb szavazatot saját kategóriájában. A részeredmények szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyének mindhárom kategóriában van TOP 10-es fürdője, a legnagyobbak között kettő is. A korábbi években a megye országos ismertségnek örvendő fürdői a Zsóry Fürdő és a Miskolctapolca Barlangfürdő rendre a legjobbak között szerepeltek, sőt az utóbbi 2016-ban a győzelmet is megszerezte. A Bogácsi Termálfürdő tavaly Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában épp csak lecsúszott a dobogóról. A Helyiek Kedvec Fürdője kategóriában pillanatnyilag a Miskolctapolcai Strand is az élmezőnyben van.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye fürdőire ide kattintva lehet szavazni.
Lesz-e megint duplázás a legnagyobb kategóriában?
A Hungarospa Hajdúszoboszló volt legelőször Az Év Fürdője 2015-ben. A szabályok értelmében 2016-ban nem indulhatott, de mihelyst újra megmérettethette magát, ismét megnyerte a legnagyobbak kategóriáját. Kérdés, hogy a Miskolctapolca Barlangfürdőnek sikerül-e megismételnie ezt a bravúrt. Újabb győzelmével azt bizonyítaná, hogy a legnagyobb fürdők rajongói nagyon hűségesek.
Megfordul-e az állás a hajrában?
A termalfurdo.hu azt is elmondta, hogy a verseny nagyon szoros. Annak ellenére, hogy minden évben körülbelül 150 ezren szavaznak, akár néhány szavazat dönthet a dobogós helyezettek között, és hagyományosan a nyár második felében érkező jelentős szavazat miatt is teljesen nyílt még a verseny.
A kedvenc fürdőjükre szavazók között wellnesshétvégéket, a majdani győztes fürdőkbe szóló fürdőbelépőket és a strandoláshoz kapcsolódó termékekre beváltható utalványokat sorsolnak ki. A wellnesshétvégéket a szervezők a tavalyi szavazást megnyerő fürdők közeléből választották.
A szavazás augusztus 31-ig tart. Mindhárom kategóriában a legtöbb érvényes szavazatot szerzett fürdő nyer.