2024. május 06. Ivett, Frida
Újabb ösztöndíjat nyert el a miskolci fiatal kutató
mta.hu/minap.hu
|
2014. december 02. 18:29
|
frissítve: 2014. december 04. 08:54
Gréczi László Ádám, a Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola tanulója is elnyerte a Gábor Dénes-ösztöndíjat.

A fiatal kutatók számára jelentenek támogatást a Novofer Alapítvány Kuratóriuma által alapított, idén harmadik alkalommal meghirdetett Gábor Dénes ösztöndíjak, melynek nyertesei az Akadémián vehették át az erről szóló oklevelet. A pályázat célja olyan innovatív ötletek felkarolása, amelyek a gyakorlatban is hasznosítható alkalmazás kifejlesztéséhez vezethetnek. A díjat 16 fiatalnak ítélték oda.

greczi_gabordij141201.jpg

– A díj méltó emléket állít Gábor Dénes életművének – hangsúlyozta Gyulai József, az MTA rendes tagja, az ösztöndíjat odaítélő kuratórium elnöke. Gábor Dénes már az 1960-as években jó meglátással fogalmazta meg, hogy korunk legfőbb problémáit a nukleáris kérdések, a túlnépesedés, valamint az emberi kényelemből fakadó tétlenség fogja meghatározni. E legutóbbi tényezőn is igyekszik változtatni a Találjuk fel a holnapot! elnevezésű, középiskolások támogatását célzó program.

A Novofer Alapítvány kuratóriumának döntése alapján 2014-ben ösztöndíjban részesül, 15 társával: Gréczi László Ádám, a Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola tanulója is.

Amint arról beszámoltunk, Gréczi László Ádámot Miskolc önkormányzata is ösztöndíjjal támogatja. A fiatalember az úgynevezett MagCarral már korábban felhívta magára és tehetségére az ország és a miskolci városvezetés figyelmét. Most az elnyert ösztöndíjnak köszönhetően újabb projekten dolgozik az ifjú feltaláló: a Solar wellen, amiről korábban itt írtunk.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat