A különleges projektre február 15-ig általános és középiskolás tanulók jelentkezését várják Borsod-Abaúj-Zemplénben is.
A Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodája közölte: azon települések és városrészek fiataljaira számítanak, akik érdeklődnek lakóhelyük történelme, értékei, valamint aktuális folyamatai iránt, emellett motivációt éreznek a cselekvésre.
A program lényege, hogy a tanulók felkutathatják lakhelyük "helyi hőseit", azaz a településért aktívan cselekvő, példamutató embereket. A példaképüket bemutathatják egy választott honlapon, emellett kortársaik bevonásával helyzetelemzés készíthetnek a tapasztaltakról, így feltérképezhetik, mire van szükségük az ott élőknek. Ez alapján dolgozhatják ki közösségi projektjüket, amit megvalósíthatnak.
A csatlakozó diákok megyei felkészítő napokon sajátíthatják el az ötleteik megvalósításához, valamint a programban való részvételhez szükséges ismereteket. Az ifjúsági közösségek által bemutatott projektek és tervek közül a legjobbakat a Nemzeti Művelődési Intézet szakmailag segíti.
Megyénként egy középiskolás, valamint egy általános iskolás csoport kezdeményezését karolja fel az Intézet.
A programban három fiatalból, valamint egy felnőtt segítőből álló csoportok vehetnek részt, regisztrálni a projekt weboldalán - www.lelemenyeshoseink.hu - lehet.