2024. március 28. Gedeon, Johanna
Menetrend változások a helyközi autóbusz-közlekedésben is
minap.hu
|
2015. december 12. 12:41
|
frissítve: 2015. december 14. 05:14
Vasárnaptól életbe lép a jövő évi hivatalos autóbusz menetrend. Itt vannak a legfontosabb tudnivalók.

A közlekedési vállalat legfontosabb törekvéseink egyike, hogy a munkába járás lehetősége a régió minden nagyobb foglalkoztatójának munkavállalói számára biztosított legyen. Ennek érdekében elsősorban a Kazincbarcika és Ózd térségéből bejárók igényei alapján történt kiemelt jelentőségű átszervezés új járatok indításával és a meglévők átalakításával. Jelentős módosítás a 4225 Nyíregyháza-Nagykálló-Téglás-Debrecen autóbuszvonalon, hétvégén Nagykálló, Biri, Balkány, Szakoly, Geszteréd, Bököny települések teljesebb kiszolgálása érdekében a műszakkezdéshez igazodó új járatok indítása is, melynek köszönhetően a folyamatos munkarendben dolgozók szabad- és munkaszüneti napokon is be tudnak utazni műszakkezdésre, illetve műszakvégzés után haza tudnak utazni a vonal mentén lévő településekre.

A helyközi forgalomban közlekedő járatok száma régiós szinten, naptípustól függően 0,2-0,7 %-kal bővül vasárnaptól, éves szinten mintegy 234 ezer km-rel többet tesznek majd meg a járatok. Összesen 122 db új járat indítására, illetve 94 db járat leállítására kerül sor, emellett számos menetrendi módosítás – indulási időpontok változása, csatlakozási lehetőségek összehangolása, autóbuszvonalak meghosszabbítása – javítja az utazási lehetőségeket.

Jelentősebb bővítések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

A 3700 Miskolc-Szirmabesenyő autóbuszvonalon járataink forgalmát a Szirmabesenyő, templom - Szirmabesenyő, alsó megállóhelyek közötti szakaszra is kiterjesztjük. Ennek megfelelően a járatok Szirmabesenyő, alsó megállóhely érintésével közlekednek, egyébként változatlan menetrend szerint, így új eljutási lehetőség nyílik a Szirmabesenyő, alsó településrészen lakók részére.

A 3702 Miskolc-Szirmabesenyő-Sajókeresztúr autóbuszvonalon egyes járatok tanszünetben munkanapokon is közlekednek, így az utazóközönségnek eljutási lehetőséget biztosítanak tanszünetben munkanapokon is ebben a viszonylatban.

A 3706 Miskolc-Arnót-Sajópálfala-Sajóvámos autóbuszvonalon két járat forgalmát Sajópálfala, autóbusz forduló - Sajóvámos, templom megállóhelyek közötti szakaszra is kiterjesztjük. Ennek megfelelően a járatok Sajóvámos, templom megállóhely érintésével közlekednek, egyébként változatlan menetrend szerint.

Az új, 3712 Miskolc-Szikszó-Homrogd-Selyeb-Abaújszolnok-Abaújlak-Kupa-Homrogd autóbuszvonal létrehozásával új eljutási lehetőség nyílik Abaújlak és Gadna településekről átszállás nélkül Miskolc irányába.

A 3717 Miskolc-Homrogd-Abaújlak-Abaújszolnok-Gagybátor-Krasznokvajda-Viszló autóbusz-vonalon munkaszüneti napokon közlekedő 646 sz. járat Krasznokvajda központjának érintésével közlekedik.

A 3721 Miskolc-Szikszó-Halmaj-Szentistvánbaksa-Felsődobsza autóbuszvonalon az új tanév kezdetétől - Halmaj és Szikszó - között jelentkező zsúfoltság megszüntetése érdekében iskolai előadási napokon Szikszó, Táncsics u. – Felsődobsza, autóbusz-forduló viszonylatban új járatot helyezünk forgalomba.

A 3723 Miskolc-Szikszó-Encs-Gönc-Hidasnémeti autóbuszvonalon Encs-Abaújszántó-Boldogkőváralja viszonylatban, tanszünetben történő eljutási lehetőségek javításával összefüggésben egy járat forgalmát munkanapokra is kiterjesztjük.

A 3731 Miskolc-Gesztely-Hernádnémeti-Bőcs vá.-Kesznyéten-Tiszaújváros autóbuszvonalon egy járat a Bőcs, Hernád ABC áruház - Bőcs, Pást megállóhelyek közötti szakaszon is közlekedik, Bőcs, Pást megállóhely érintésével, változatlan menetrend szerint.

A 3751 Miskolc-Harsány-Kisgyőr (Mocsolyás-telep) autóbuszvonalon Bükkaranyos érintésével közlekedő járatok a Bükkaranyos,kh. - Bükkaranyos, autóbusz forduló megállóhelyek közötti szakaszon is közlekednek, Bükkaranyos, autóbusz forduló megállóhely érintésével, változatlan menetrend szerint.

A 3765 Miskolc-Sajóbábony-Sajószentpéter-Kazincbarcika autóbuszvonalon

Kazincbarcikáról Miskolcra munkanapokon 5.00, 7.30, 8.00, 10.00, 12.00 és 17.00, valamint tanszünetben munkanapokon 15.45 órai indulással új járat áll forgalomba a zsúfoltság megszüntetése és a Miskolci üzemekben dolgozók kényelmesebb eljutásának biztosítása céljából.
Miskolcról Kazincbarcikára munkanapokon 6.00, 7.20, 8.45, 9.20, 13.45, 14.15 és 18.20 órai indulással új járatok indulnak a kényelmesebb eljutási lehetőségek biztosítása érdekében.

A 3770 Miskolc-Kazincbarcika-Putnok-Ózd-Borsodnádasd autóbuszvonalon

munkaszüneti napokon Miskolcról Ózdra új eljutási lehetőséget biztosítunk.
naponta 21.40 órakor megszűnik az eljutási lehetőség Kazincbarcikáról Ózdra, helyette 20.30 órakor új járat közlekedik a két település között, mely az ózdi munkahelyeken dolgozók eljutását biztosítja. A Kazincbarcikáról a későbbi órákban való eljutást az új, Miskolcról 22.25 órakor induló járat teszi lehetővé.
a miskolci munkahelyeken 14.00 óráig dolgozók számára Miskolcról Ózdra szabadnapokon 14.20 órakor új eljutási lehetőség áll rendelkezésre.
a miskolci munkahelyeken 18.00 óráig dolgozók számára Miskolcról Ózdra szabad- és munkaszüneti napokon 18.20 órakor új járat indul.
a miskolci munkahelyeken 22.00 óráig dolgozók számára Miskolcról Ózdra naponta 22.25 órakor új eljutási lehetőséget biztosítunk.
a miskolci munkahelyekre 6.00 órára bejáró dolgozók időbeni eljutásának biztosítása érdekében naponta 4.00 órai indulással is lehetővé válik az utazás.
Borsodnádasdról munkanapokon 5.50 órai indulással új közvetlen eljutási lehetőséget biztosítunk a megyeszékhelyre.
a miskolci és a kazincbarcikai munkahelyre 14.00 órára bejáró dolgozók időbeni eljutásának biztosítása érdekében 11.45 óra helyett 12.00 órakor lesz eljutási lehetőség.
a miskolci és a kazincbarcikai munkahelyre 18.00 órára bejáró dolgozók időbeni beérkezésének biztosítása érdekében munkanapokon 16.30 óra helyett 16.00 órakor lesz biztosított az eljutás, valamint 16.00 órakor szabad- és munkaszüneti napokon új járat indul Ózdról Miskolcra.
a miskolci és a kazincbarcikai munkahelyre 22.00 órára bejáró dolgozók időbeni beérkezésének biztosítása érdekében munkanapokon 19.45 óra helyett 20.00 órakor lesz biztosított az eljutás, valamint 20.00 órakor szabad- és munkaszüneti napokon új utazási lehetőség áll rendelkezésre Ózdról Miskolcra.

A 3809 Encs-Abaújkér-Abaújszántó-Arka autóbuszvonalon Encs-Abaújszántó-Boldogkőváralja viszonylatban tanszünetben történő eljutási lehetőségek javítása érdekében egy járat közlekedési jelzését munkanapokra kiterjesztjük, így Boldogkőváralja, arkai elágazástól 7:45 óra indulással tanszünetben munkanapokon is biztosított lesz az eljutás Encs, autóbusz-állomásra.

A 3810 Encs-Abaújszántó-Boldogkőváralja autóbuszvonalon az Encs-Abaújszántó-Boldogkőváralja viszonylatban tanszünetben történő eljutási lehetőségek javítása érdekében egy járat közlekedési jelzését munkanapokra is kiterjesztjük. Ennek megfelelően Encs, autóbusz-állomástól 7:10 óra indulással tanszünetben munkanapokon is biztosított lesz az eljutás Boldogkőváraljára.

A 3825 Hidasnémeti-Gönc-Göncruszka-Hejce-Vilmány autóbuszvonalon a munkából hazautazás megkönnyítése érdekében Hidasnémeti, vá. – Gönc, vh. viszonylatban munkanapokon új járatpár kerül forgalomba helyezésre. Biztosított lesz az 5318.sz. vonathoz történő csatlakozás és emellett új autóbuszos eljutási lehetőség Hidasnémeti – Gönc viszonylatban.

A 3920 Sátoraljaújhely-Bodroghalom-Tiszakarád-Nagyrozvágy-Kisrozvágy autóbuszvonalon

Bodroghalomból Sátoraljaújhelyre 18:00 órás műszakkezdésre való eljutás biztosítása érdekében a 757 sz. járat 25 perccel, a 764 sz. járat 29 perccel korábban közlekedik.
Kisrozvágyról Sátoraljaújhelyre 6:00 órai műszakkezdésre való eljutás biztosítása érdekében a 280 sz. járat útvonala meghosszabbodik, Kisrozvágy, sz. bolttól indul. A 264 sz. járat autóbusz-vonat csatlakozás javítása érdekében 5 perccel korábban közlekedik.

A 3925 Sátoraljaújhely-Bodroghalom-Nagyrozvágy-Ricse-Révleányvár autóbuszvonalon

Cigánd járási központba való eljutás javítása érdekében hétfő és szerdai napokon Sátoraljaújhely vá. – Révleányvár, Fő tér viszonylatban új (cigándi betéréssel közlekedő) járatpár közlekedik. Ezzel Révleányvár, Zemplénagárd, Dámóc, Lácacséke, Ricse, Semjén, Kisrozvágy, Nagyrozvágy településekről Cigánd járási központba való eljutás hétfői és szerdai napokon biztosítottá válik. Karos, Karcsa, Pácin településekről pedig javul a Cigánd járási központba való eljutás – a 3925/555 és a meglévő 3920/276 járatok igénybevételével.
584 sz. járat hivatásforgalmi igényekhez igazodva 19 perccel korábban közlekedik.

A 3963 Tiszaújváros-Oszlár-Mezőcsát-Ároktő autóbuszvonalon a 659 sz. járat 7 perccel korábban közlekedik a várakozási idő csökkentése miatt. Az eljutási és várakozási idő lecsökken, az átszállási lehetőség továbbra is biztosított marad.

A 3964 Tiszaújváros-Oszlár-Mezőcsát autóbuszvonalon a 860 sz. járat forgalmát kiterjesztjük Tiszaújváros,TVK aut.vt. és Tiszaújváros, autóbusz-állomás közötti szakaszra, valamint a járat Tiszaújváros, Mol Rt. megállóhely érintése nélkül közlekedik.

A 3965 Tiszaújváros-Tiszatarján-Mezőcsát autóbuszvonalon a 236 sz. járat 10 perccel később közlekedik a mezőcsáti diákok hazajutásának biztosítása érdekében.

A 3966 Tiszaújváros-Nemesbikk-Hejőpapi-Igrici autóbuszvonalon iskolai előadási napokon új járatot helyeznek forgalomba 15.40 órai indulással Igrici,kh. és Igrici, vmh. viszonylatban és

15.46 órai indulással Igrici, vmh. és Igrici,kh. viszonylatban. Hatásaként Igrici település peremterületéről a község központjában elhelyezkedő iskolába járó diákok hazautazása biztosított lesz.

A 3976 Mezőcsát-Tiszakeszi autóbuszvonalon a 259 sz. járat 5 perccel korábban közlekedik a várakozási idő csökkentése miatt, így az eljutási és várakozási idő lecsökken, az átszállási lehetőség továbbra is biztosított marad.

A 4060 Kazincbarcika-Sajókaza-Dédestapolcsány-Mályinka autóbuszvonalon az önkormányzat és a lakosság kérésének eleget téve, a hétvégi eljutási lehetőségek javítása érdekében:

a 773 és 738 sz. járat munkaszüneti napokon Sajókaza, emlékmű érintésével közlekedik.
a 737 és 728. sz. járat szabadnapokon Sajókaza, emlékmű érintésével közlekedik.
a 654 sz. járat munkaszüneti napokon Sajókaza, emlékmű érintésével és a csatlakozás biztosítása érdekében 8 perccel korábban közlekedik.

A 4066 Kazincbarcika-Sajóivánka-Sajókaza-Sajógalgóc autóbuszvonalon iskolai előadási napokon 11.00 órakor új eljutási lehetőség áll rendelkezésre Kazincbarcikára. Munkanapokon 11.40 órakor Kazincbarcikáról Sajókazára, illetve munkanapokon 12.05 órakor Sajókazáról Kazincbarcikára új eljutási lehetőség nyílik, ezzel biztosítva a miskolci üzemekbe 14.00 órára bejárók időbeni eljutását. Szabad- és munkaszüneti napokon 19.10 órakor új eljutási lehetőséget biztosítanak Sajókazáról Kazincbarcikára.

A 4067 Berente-Kazincbarcika-Sajókaza autóbuszvonalon a Sajókazáról Kazincbarcikára bejáró dolgozók Szuhakálló helyett kedvezőbb útvonalon, Sajóivánkán és Kazincbarcika belvárosán áthaladva érik el munkahelyeiket.

A 4070 Kazincbarcika/Berente-Kurityán-Szuhafő autóbuszvonalon Szuhafő irányából szabad- és munkaszüneti napokon 7.20 óra helyett 5 perccel korábban lesz az eljutási lehetőség, ezzel biztosítva Kazincbarcikán az átszállási lehetőséget Miskolc irányába.

A 4080 Kazincbarcika-Rudolftelep-Rudabánya-Kánó autóbuszvonalon munkaszüneti napokon Kánó irányából Kazincbarcikára 10 perccel korábban lesz eljutási lehetőség, a Kazincbarcikán dolgozók 10 perccel korábban érkeznek a munkahelyeikre, ugyanakkor a Miskolci üzemekbe bejáró dolgozók számára biztosítjuk az időbeni eljutás lehetőségét.

A 4140 Ózd-Bánréve-Putnok-Ragály-Aggtelek-Jósvafő autóbuszvonalon 11.50 órakor új eljutási lehetőség nyílik Putnokról Ragályba.

A 4145 Ózd-Sajónémeti-Putnok-Dubicsány autóbuszvonalon Ózdról Putnokra szabad- és munkaszüneti napokon 19.45 óra helyett az újonnan forgalomba helyezett 20.00 órakor Ózdról Miskolcra indított új járattal biztosított az eljutás.

A 4160 Ózd-Csernely-Csokvaomány-Dédestapocsány-Mályinka autóbuszvonalon Dédestapolcsányból Nekézsenybe iskolai előadási napokon 14.40 óra helyett 15.15 órakor lesz az eljutási lehetőség, a Nekézsenyen túl utazók számára megszűnik a 34 perces várakozási idő. Munkanapokon Ózdról Dédestapolcsányba 12.25 óra helyett 12.10 órakor lesz az eljutási lehetőség, így a módosítás bevezetésével a Mályinkába utazók számára biztosított lesz az átszállási lehetőség Dédestapolcsányba.

A 4180 Ózd-Arló-Borsodnádasd autóbuszvonalon Borsodnádasdról munkanapokon 5.50 órakor közvetlen eljutási lehetőség nyílik a megyeszékhelyre.

Jelentősebb bővítések Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

A 4205 Nyíregyháza–Nyírtura–Sényő autóbuszvonalon Nyírpazony, Kabalás településrész szélesebb körű kiszolgálása érdekében, szabad- és munkaszüneti napokon új járatokat helyezünk forgalomba. Nyírpazony, Kabalás autóbusz fordulóból szabadnapokon 8.39, munkaszüneti napokon 8.06 órakor indul autóbuszjárat Nyíregyházára. Nyíregyházáról szabadnapokon 13.00 és 14.35 órakor, munkaszüneti napokon 12.20 órakor indulnak új járatok Nyírpazony-Kabalás településrészre.

A 4209 Nyíregyháza-Vásárosnamény-Fehérgyarmat autóbuszvonalon a Nyíregyházáról szabadnapokon 10.00 órakor Vásárosnaményba közlekedő, és a Vásárosnaményból 8.05 órakor Nyíregyházára közlekedő járatok szabadnapokon betérnek Vaja településre is, illetve munkaszüneti napokon is közlekednek.

A 4215 Nyíregyháza–Apagy–Baktalórántháza autóbuszvonalon a Baktalórántházáról munkanapokon 10.10 órakor Magy, Kauzsaytanya településrészre közlekedő járat útvonalát Kállósemjén, Újszőlőskert fordulóig meghosszabbítjuk. A Kauzsaytanya településrészről munkanapokon 10.42 órakor Levelekre közlekedő járat útvonalát meghosszabbítjuk és Kállósemjén, Újszőlőskert fordulóból indítjuk Levelekre.

A 4225 Nyíregyháza-Nagykálló-Téglás-Debrecen autóbuszvonalon, hétvégén Nagykálló, Biri, Balkány, Szakoly, Geszteréd, Bököny települések teljesebb kiszolgálása érdekében a műszakkezdéshez igazodó új járatokat indítunk. Így a folyamatos munkarendben (3 műszakban) dolgozók szabad- és munkaszüneti napokon is be tudnak utazni műszakkezdésre, illetve műszakvégzés után haza tudnak utazni a vonal mentén lévő településekre. Iskolai előadási napokon 17.30 órakor új autóbuszjárat indul Balkány-Szakoly viszonylatban. Az új járat csatlakozást vesz a Nyíregyházáról 16.25 órakor induló, Balkány, Fő térre 17.25 órakor érkező autóbuszjárattól.

A 4240 Tiszadob-Tiszalök-Tiszavasvári-Nyíregyháza autóbuszvonalon iskolai előadási napokon a délutáni órákban a várakozási idő csökkentése érdekében a közlekedő járatok indulási idejének átütemezésével Tiszavasváriból 14.33 órakor is indul autóbuszjárat Nyíregyházára.

Fehérgyarmatról iskolai előadási napokon 14.30 órakor induló járat Tarpára 14.51 órakor érkezik. A 4310 Fehérgyarmat-Tarpa-Gulács-Vásárosnamény autóbuszvonalon a Jándról Vásárosnaményba közlekedő járat útvonalát meghosszabbítjuk, és 15.00 órakor Tarpáról indítjuk Gulácson keresztül Vásárosnaményba. A módosítás után a Fehérgyarmatról Gulácsra utazó diákok számára Tarpán 9 percre csökken a várakozási idő.

A 4327 Mátészalka-Porcsalma-Ura-Csenger autóbuszvonalon Porcsalma-Csenger viszonylatban 2 új járat indul. Munkanapokon 20.17 órakor indul új járat Porcsalmáról, Tyukod, Ura települések érintésével Csengerbe, ami Porcsalma településen csatlakozást vesz a Mátészalka felől 20.12 órára érkező járattól. Munkanapokon Csengerből 19.00 órakor indul új járat Ura, Tyukod települések érintésével Porcsalmára, ami csatlakozást ad Porcsalma településen a Mátészalkára 19.48 órakor induló járathoz.

A változásokról és az érvényes menetrendekről tájékozódhatnak a www.emkk.hu weboldalon, illetve az autóbusz-állomások információs szolgálatainál és a megállóhelyi indulási jegyzékeken.

Információs telefonszámok:

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Miskolc: Búza tér, +36-46-340-288,
Edelény: Borsodi u. 9., +36-48-341-420
Encs: Baross G. u., +36-46-587-386
Kazincbarcika: Egressy út 1., +36-48-312-940
Mezőkövesd: Rákóczi u.2., +36-49-505-256,
Ózd: Munkás u. 1., +36-48-472-215
Sárospatak: Csokonai u., +36-47-311-655
Sátoraljaújhely: Fasor u., +36-47-321-621
Szerencs: Kandó K. u. 15., +36-47-362-481
Tiszaújváros: Mátyás király u. 1., +36-49-341-591

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat