2024. április 18. Andrea, Ilma
Bővül a jezsuita gimnázium - hamarosan kezdődnek a munkálatok!
minap.hu
|
2018. június 18. 14:35
|
frissítve: 2018. június 20. 11:49
Új épületrészekkel bővítenek, és napkollektorokat szerelnek fel a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium tetejére – erről számoltak be az intézményben hétfőn délelőtt. Az igazgató és a kivitelező aláírták a szerződést, a fejlesztés még több gyermek fogadására nyújt majd lehetőséget az iskolában.

jezsuita_fejlesztes_180618ml_2.jpg

Fotó: Mocsári László

Holczinger Ferenc, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium igazgatója beszédében kiemelte, régóta terveztek már új épületrészeket. – Évente mintegy harminc diákkal növekszik az intézmény létszáma, jelenleg hétszázhatvanöt tanulónk van. Úgy érezzük, kinőttük az épületeinket, ezért van szükség újabb tantermekre, illetve az ebédlő bővítésére. Ez utóbbi több funkciót is ellát majd - közösségi tér, tanterem vagy akár a helyi egyházközségnek helyet biztosító helyiség is lesz egyben. Iskolánk erős a nyelvoktatásban és a humán területeken, most végre a természettudományos képzésünket is fejleszthetjük. Öröm és várakozás is van bennünk – hangoztatta az igazgató.

jezsuita_fejlesztes_180618ml_6.jpg

Az oktatási infrastruktúra fejlesztésére nyert 567 422 300 millió forint vissza nem térítendő támogatásból a Szent József épületre két emelet kerül majd. Az első szinten a modern kor elvárásainak megfelelő természettudományos laborokat alakítanak ki. Az itt használt eszközöket mintegy húszmillió forintból szerzik be. A második szinten közösségi termek épülnek. Jut a pénzből egy nagy aulára is, amit a meglévő garázssor fölé emelnek, az energiát napkollektorok biztosítják, a Szent Ignác épületen. Ez csökkenti az energiafüggőséget és a fenntartási költségeket is.

jezsuita_fejlesztes_180618ml_9.jpg

Torma Ferenc, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának műszaki szakértője elmondta, már így is környezetbarát rendszert működtet az intézmény. – Az iskolában most negyven kilowatt napelem mennyiség üzemel, még tíz kilowatt fog felkerülni a tetőre, hogy elérjük az ötven kilowattos határt, ami alatt még háztartási kiserőműnek minősülünk. Ehhez tartozik még hozzá a geotermikus energiafelhasználás is, amit szintén tervezünk bővíteni a multifunkciós tér fűtésénél.

jezsuita_fejlesztes_180618ml_10.jpg

Az építkezés már a jövő héten elkezdődik, és várhatóan jövő év első negyedévére befejeződik.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat