Az egész belvárost bulinegyeddé varázsolják a zenekarok egészen vasárnap estig. A nyitónapon először lép fel miskolci szabadtéren az Ismerős Arcok, de pénteken sem lesz hiány meglepetésből. A szervezők tűzijátékkal is készülnek.
– Három színpad lesz idén is: a Szent István téren, az Erzsébet téren és a Szinva teraszon – mondta Bíró Tibor, a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang főszervezője. – Tulajdonképpen egyedi tematikája a Szinva teraszon lévő színpadnak van, amely családi és gyermekprogramokat kínál elsősorban. A két nagyszínpadon pedig a műfaji változatosságnak kívánunk megfelelni.
A kocsonya és a Belga már elválaszthatatlanok. Tavaly egy kis technikai malőr is volt a hideg miatt, de a srácok tettek róla, hogy fel se tűnjön.
– Az ilyesmi elő szokott fordulni, de amúgy nagyon várjuk mindig, mínusz 10 fokban is, reméljük most nem lesz mínusz 10 fok, fesztiválhangulat van – mondta Bauxit, a Belga egyik alapító tagja. – Félmeztelen emberek rohangálnak, mintha egy sátorban lépnénk fel nyáron, valamilyen fesztiválon. Ez tök jó téllezáró, tavaszindító esemény. Nagyon drukkolunk, hogy végre hóesésben is játszhassunk.
A Belga már a nyitónapon discóvá varázsolja majd a miskolci éjszakát. A srácok azt ígérik, játszanak majd az új albumukról, de a régi Belga-slágerek sem maradnak el.