Nem volt megelégedve az országos tájékoztatással a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Roma Önkormányzat, ezért hívták az Országos Roma Önkormányzat elnökét, hogy írjanak alá egy együttműködési megállapodást. Hegedűs István szívesen elfogadta a meghívást.
– Borsod megyében lakik a legtöbb cigányember – mondta. – Ezért sokkal jobban oda kell figyelnünk erre a területre. Fontos számunkra, hogy az itt élők helyzetén javítsunk foglalkoztatás, lakhatás, oktatás és az egészségügy terén.
Az elnök elmondta azt is, hogy szerinte a keretmegállapodás, amit Orbán Viktor miniszterelnök az Országos Roma Önkormányzattal kötött, egyfajta garanciát biztosít arra, hogy a megkezdett munkát tovább tudják folytatni.
Az ülésen részt vett többek között Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.
– Fontos a kisebbségek helyzete, ezért mi támogatjuk őket – mondta. – Legyen szó sportnapról vagy az irodák felszereltségéről. Így akár számítógépet is biztosítunk nekik.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Roma Önkormányzat elnöke szerint többször volt, hogy lemaradtak a helyiek képzésről vagy akár munkáról, mert nem tudtak róla.
– Közösen akarunk dolgozni, együtt a romákért – mondta Búri Ferenc. – Mind a foglalkoztatás kérdésében, mind a sportban, kultúrában szeretnénk tájékoztatást kapni a lehetőségekről.
Az Országos Roma Önkormányzat elnöke elmondta továbbá, hogy utólag ellenőrizni fogják, hogy valóban megérkeztek-e az információk azokhoz az emberekhez, akiknek szükségük volt ezekre.
Az előzetes tervek alapján az egyeztetés végén aláírták volna a megállapodást, de ez nem történt meg. Egyszerűen azért, mert ilyen dokumentumot nem készítettek elő a meghívók. Sajnos az egész tanácskozásra jellemző volt a szervezetlenség, és az sem segített, hogy számos hallgató volt, aki a felszólalókat többször kinevette.