2024. szeptember 14. Szeréna, Roxána
Családi napot tartott a Zöld Kosár
minap.hu
|
2017. november 10. 13:29
|
frissítve: 2017. november 11. 19:01
Szerdán családi napot tartott a Zöld Kosár közösség, ahol termelői kóstoltatáson és sütés-főzésen vehettek részt a környezettudatos családok. A legkisebbek is megtalálták a számukra megfelelő elfoglaltságot, hiszen játszósarok és kézműves műhely is működött a számukra.

biovasar_66.jpg

Fotó: Mocsári László

Az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány által működtetett biopiac, a Belvárosi Biovásár az alapítvány többi programjával együtt – mint például a Zöld Kosár közösség – mostantól egy helyen elérhető, a Szilágyi Dezső utca 17. szám alatt.

biovasar_41.jpg

A biopiac 12 éve működik, a zöld kosár közösség pedig 3 éve. Mindkettő célja, hogy kisebb környezetterheléssel, egészséges, környezetkímélő, termékekhez juttassa a miskolciakat és a régióban élőket, bizalmat és emberi kapcsolatokat építsen termelők és vásárlók között, valamint az, hogy méltányos megélhetést biztosítson a bio- és vegyszermentes gazdálkodóknak.

biovasar_7.jpg

A Biovásár és Zöld Kosár új helyszínre költözött: a Szilágyi Dezső u. 17. szám alá. Az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány által a Miskolci Zöld Kosár Közösség tagjainak szervezett családi napoknak célja az egészség- és környezettudatos családok megerősítése, a fiatalok felelős életre nevelése.

biovasar_16.jpg

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat