2024. október 04. Ferenc
Százmillió euró juthat az erdősítésre az új uniós ciklusban
Istenes Zsolt
|
2015. szeptember 30. 18:36
|
frissítve: 2015. október 01. 19:11
A kormány szerint az erdőgazdálkodás lehet Magyarország egyik fontos kitörési pontja. A hazai erdők életét és állatvilágát mutatja be a napokban kezdődött erdők hete országos programsorozat.

    A Csanyik-völgyi erdei iskolában nyílt napot tartottak nemrégiben, ahol egyebek mellett a fafaragással, kosárfonással ismerkedhettek meg az iskoláscsoportok, de volt állat- és növénybemutató is. A csanyik-völgyi erdei iskola már 10 éve várja és tanítja a gyerekeket, hogy lássák is azt, amiről az iskolában tanulnak. Rencsiné Ágh Márta, az Északerdő Zrt. humánpolitikai osztályvezetője elmondta, főleg a városi gyerekek számára nyújt élményt az állatok közelsége, ami itt biztosított. Vaddisznókat láthatnak, kecskét, tyúkot, baromfiféléket, de lovaglásra is van lehetőség.

Az erdőknek és a bennük növekvő fáknak fontos gazdasági szerepük is van. Az építőiparnak is fontos alapanyag, és sokan fűtenek még mindig fával. A II. világháború óta tartó tudatos fásítási programnak köszönhetően a korábbi 11 százalékról mára már 22 százalékra nőtt az erdős részek aránya, így már több mint 2 millió hektárt borít erdőség.

Papp Gyula, az Északerdő erdészeti vezérigazgató-helyettese ismertette, a jelenlegi 2014-20-as vidékfejlesztési programban, EU-s pénzekből körülbelül 100 millió eurót irányoztak előre erdősítésre.

– Amennyiben ezt sikerül elérni, 30-40 ezer hektárral nőhet Magyarország erdős területe a következő 5-6 évben – emelte ki.

Az évfordulón részt vett Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára. A kormány szerint az erdőgazdálkodás lehet Magyarország egyik fontos kitörési pontja. Az erdők hete országos programsorozatban a hazai erdők szerepével és állatvilágával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat