2024. október 06. Brúnó, Renáta
Cserkésznapot rendeztek
minap.hu
|
2016. április 23. 18:17
|
frissítve: 2016. április 26. 05:28
A cserkészek védőszentje, Szent György napjához kapcsolódóan Miskolcon már hagyomány a mozgalom közös ünneplése. A szervezethez egyre több fiatal csatlakozik.

A cserkésznapra csaknem 300-an jöttek el és nemcsak Miskolcról, hanem a megyéből is. Főzőverseny, métázás, különböző mesterségek bemutatója, ügyességi verseny és tábortűz szerepelt a programban.

„Hagyományosan a zászló felvonással kezdődött a nap és délelőtt folyamán színes programok várták a cserkészeket, ahol persze megtalálhatóak a cserkész programok is.” - mondta Jernei Péter cserkészkerületi elnök.

cserkesz_talalkozo_160423ml_29.jpg

A különböző mesterségek megismerésének lehetőségét a Család-, Esélyteremtési és Önkéntes Ház biztosította a résztvevők számára.

A cserkészet kezdetei 1907-ig nyúlnak vissza. Alapvető célja, hogy támogassa a fiatalokat testi, lelki, társadalmi és szellemi képességeik fejlődését mind egyénként, mind felelős állampolgárként.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat