Az LDSD (Low-Density Supersonic Decelerator) tesztjármű a hawaii Kauai szigetéről indul magyar idő szerint este fél hétkor egy óriási léggömbbel. A felbocsátást eredetileg keddre tervezték, ám a NASA-nak kétszer is halasztania kellett a viharos óceáni feltételek miatt.Felbocsátás után a ballonnak több mint két órába telik olyan magasságot elérni, ahol megkezdhetik az LDSD tesztelését. A NASA élőben közvetíti majd a tesztet.
A rendszer egy csészealjszerű, „szuperszonikus felfújható aerodinamikus lassítót” (SIAD), illetve egy 30 méteres szuperszonikus ernyőt foglal magában. Együttesen úgy tervezték őket, hogy szupernehéz rakományt - többek között emberi lakómodulokat - biztonságosan le tudjanak tenni a marsi felszínen.
A marsi landolást jelenleg elősegítő technológa kicsivel több mint egytonnás terhet bír el. Ezt a felszerelést- a rakéta meghajtású „égi darut” és a 15 méteres ernyőt - használták a Curiosity robot felszínre helyezésekor 2012 augusztusában.
A csütörtökre tervezett teszt a második LDSD-misszió, az első tavaly júniusban indult el szintén Kauairól, ekkor azonban a fékezőernyő nem sokkal kibomlása után szétszakadt. Az újabb teszt során módosított, erősebb verziót alkalmaznak.