2024. március 29. Aguszta
A demencia nem természetes velejárója az öregedésnek
Kujan István
|
2018. március 19. 19:50
|
frissítve: 2018. március 21. 09:10
A Salkaházi programban is szeretnének nagyobb figyelmet fordítani a demencia kialakulásának megelőzésére, a részleteken szakemberek bevonásával dolgoznak – tájékoztatta a hétfői Alzheimer Café közönségét Hubay György, a Salkalházi program vezetője a Művészetek Háza kávézójában.

alzheimer_cafe_180319_ja_11.jpg

Fotó: Juhász Ákos

– Legfontosabb, hogy időben felismerjük a betegséget – mutatott rá Hubay György, hozzátéve: a prevenciót szeretnék valamilyen módon beilleszteni a Salkaházi programba is. – Szakemberek bevonásával dolgozunk annak előkészítésén, hogy hogyan tudnánk hozzájárulni a prevencióhoz, és hogyan tudnánk megkönnyíteni az ezzel a betegséggel küzdők mindennapjait.

alzheimer_cafe_180319_ja_7.jpg

– Én ebben szeretnék önöknek segíteni, és az alapítvány elnökével egyetemben biztos vagyok abban, hogy meg fogjuk találni a lehető legjobb megoldást – hangoztatta a Salkaházi program vezetője, hozzátéve: a város vezetése elé fogja terjeszteni javaslatát, és reményei szerint ott is támogatásra talál majd.

alzheimer_cafe_180319_ja_5.jpg

Két éve annak, hogy Miskolcon is rendeznek Alzheimer Cafékat. Ezek az alkalmak világszerte azokat a rendszeresen, havonta mindig azonos napon – nálunk a hónap harmadik hétfőjén – megtartott klubfoglalkozásokat takarják, ahol kötetlen, családias hangulatban beszélgethetnek a szellemi leépüléssel érintett betegek és családtagjaik. Mint Radomszki Lászlónétól, a találkozókat az Őszi Napsugár Otthonnal közösen szervező Őszidő Alapítvány elnökétől megtudtuk, programjaik sokat segítenek a hozzátartozóknak, de akár a szakembereknek is, abban, hogy a demens és az alzheimer-kórban szenvedő betegekkel hogyan kell foglalkozni.

alzheimer_cafe_180319_ja_4.jpg

– Egyre többen jönnek el alkalmainkra, azt tapasztaljuk, egyre többen érdeklődnek az egyébként jó hangulatú szakmai előadások iránt – mutatott rá az alapítványi elnök, akitől azt is megtudtuk, hogy ma Majoros Krisztina, a Mária Gyógyszertár tulajdonosa, szakgyógyszerész tartott előadás arról, ő hogyan látja a demenciát mint betegséget.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat