2024. július 12. Izabella, Dalma
Döntött a kormány a vörösiszap-károsult emberek ügyében
mti.hu
|
2017. július 01. 14:22
|
frissítve: 2017. július 03. 15:44
Döntött a kormány a vörösiszap-károsult emberek jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy hetvenmillió forint - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton Devecserben.

vorosiszap_katasztrofa.jpg

Kovács Zoltán elmondta: a döntésre azért volt szükség, hogy azok, akik jogerősen pert nyertek a felszámolás alatt álló Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen, biztosan hozzájussanak a kártalanítás tőkeösszegéhez. A kormányzat által vállalt, a vagyoni károk megtérítésére vonatkozó állami segítségnyújtás „több mint tíz családot érint”.

Az államtitkár felidézte, hogy a közelmúltban csaknem 280 millió forint kártérítés kifizetéséről döntött a kormány. Ezt a pénzt azok kapják, akik a vörösiszap-katasztrófa által okozott haláleset vagy tartós, maradandó sérülések miatt nyertek pert a Mal ellen. Így már csaknem 350 millió forint segítséget nyújt az állam a felszámolás alatt álló céggel szemben fennálló jogerős peres követelések kifizetésében. Kovács Zoltán arról is beszélt, hogy a nem vagyoni kár megtérítésére vonatkozó kérelmeket az érintettek a Devecseri Járási Hivatalban nyújthatják be a jogerős ítélet birtokában, a helyszínen kapott formanyomtatványon.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat