2024. május 11. Ferenc
Ebben az évadban utoljára szerepelt a Játékszín műsorában a Pszichoszínház
Miskolc TV
|
2015. május 22. 16:00
|
frissítve: 2015. május 22. 16:00
Bácskai Juli hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínházában most az álmok kaptak főszerepet, Nádasy Erika és Fandl Ferenc színművészek mellett.

„Nem a te életedet boncolgatjuk, de beletrafálhatunk. Nem a miénket tekergetjük, de nagyon ott leszünk.” – ez a mottója a Pszichoszínháznak. A mostani előadásnak az álom volt a témája. Ezt járta körül Bácskai Juli színészek segítségével.

"Össze-vissza képzelődünk mi mindent. Álmodozunk. Van-e valakinek elvárása, vagy nagy álma az életéről, és hogyha az az álom nem teljesült, akkor ő kicsit csalódott vagy nagyon csalódott." - mondta Bácskai Juli pszichológus, színházalapító

A Pszichoszínházban két színész játszik, ők improvizálnak a pszichológus által megírt forgatókönyvre. Kész szöveget azonban egyikük sem kap.

"Az nagyon nagy szerencse, hogy a fagyival dolgoztunk most 2 előadásban is egymás után, tehát nem vagyunk egymásnak idegenek. Úgyhogy nagyjából ismerem a reakcióit és nagyon jól tudom, hogy nagyon lehet rá hagyatkozni, és nagyon jól lehet vele játszani."  -mondta Nádasy Erika színművész

Az improvizálás izgalmas feladatok elé állítja a színészeket is, Nádasy Erikának például az egyik jelenetben egy kisgyereket kellett megformálnia.

A történet váza adott, az azonban, hogy merre indul el egy szituáció, azt mindig a pillanat alakítja.

"Amikor kénytelen az ember olyan szinten a partnerből építkezni, és nem tudod, hogy mi lesz a következő pillanat, az a jó, hogy ez eléggé hitelessé tudja tenni ez a félórát, órát vagy ha nagyon jók vagyunk, akkor még többet is." - mondta Fandl Ferenc színművész

Az idei évad utolsó pszichoszínházi előadását láthatta a Játékszín közönsége. 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat