2024. október 06. Brúnó, Renáta
Eddig mintegy 400-an jelentkeztek át az önkormányzati választásra
MTI
|
2014. augusztus 24. 13:33
|
frissítve: 2014. augusztus 24. 13:33
Csak az teheti ezt meg, aki a választás kitűzését megelőzően legalább 30 nappal létesített tartózkodási helyet, és annak érvényessége legalább a szavazás napjáig tart.

A Nemzeti Választási Iroda vasárnap reggeli adatai szerint mintegy négyszáz választópolgár jelezte, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán nem a lakóhelye szerinti településen kíván szavazni. Az országgyűlési és az EP-választástól eltérően azonban csak az jelentkezhet át a lakóhelyétől eltérő, másik magyarországi településre, aki a választás kitűzését megelőzően legalább harminc nappal létesített tartózkodási helyet, és a tartózkodási hely érvényessége legalább a szavazás napjáig tart. Az országgyűlési választáson 120 ezren szavaztak a lakóhelyüktől eltérő másik magyarországi településen.

Áder János köztársasági elnök július 23-án írta ki az önkormányzati választások időpontját október 12-ére, ez pedig azt jelenti, hogy átjelentkezési kérelmet csak az a választópolgár nyújthat be, aki legkésőbb június 23-án létesített tartózkodási helyet és az legalább október 12-ig érvényes. Az átjelentkezési kérelemnek október 10-én 16 óráig kell megérkeznie a helyi választási irodához. A kérelmet be lehet nyújtani személyesen a helyi választási irodához, illetve elektronikusan a oldalon keresztül.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat