2024. március 28. Gedeon, Johanna
Egész pályás útfelújítások kezdődnek Miskolcon, több százmilliós támogatással
minap.hu
|
2018. július 16. 11:29
|
frissítve: 2018. július 19. 13:10
Mintegy négy kilométer hosszú út és járdaszakasz épül Miskolcon, csaknem 400 milliós pályázati támogatással. Júliusban megindulnak a teljes útfelújítások, ezek a munkálatok az utak mellett a járdák és közművek, valamint közvilágítás szükség szerinti átépítését, felújítását is jelentik.

utfelujitas_jozsef_attila_ut_180621_ja_27.jpg

Az érintett területeken, a Szövő, a Hold és a Tímármalom utcákban, ezt a teljes rekonstrukciót az utak és járdák jelenlegi állapota mellett az iparterületek jobb megközelítése is indokolja. Ugyancsak júliusban kezdődik a Glanzer utca felújítása, valamint a Kerpely, a Téglagyári út és a Kabar utca út- és járdafelújítása is, amelyek szintén kapcsolódnak a város gazdaságélénkítési törekvéseihez. Itt is a közelben lévő iparterület jobb megközelíthetőségét biztosítja ezzel a város, és ahhoz az általános útrekonstrukciós programhoz is illeszkedik mindez, ami azokat az utakat érinti, amiket már nem lehet tovább toldozni-foltozni.

Szintén nyár közepén kezdődik a Görömbölyi utca felújítása, ami elsősorban turisztikai szempontból indokolt. Ez együtt jár majd az út szélesítésével, és egyben megszüntetik annak zsákutca jellegét is egy új szakasz megépítésével. Ezzel együtt kerékpáros nyomvonalat alakítanak ki, ami biztosítja Miskolctapolca kerékpáros kapcsolatát a Görömbölyi pincesorral.

Ezekkel a beruházásokkal tehát közel 4 km hosszú út- és járdahálózat újul meg Miskolcon még idén. Az útépítések előtt a MIVÍZ Kft. elvégzi az ivóvízvezeték-rendszer felújítását a Hold utcában, Kerpely utcában, Glanzer utcában és a Téglagyár utcában, a Kabar utcában pedig a csapadékvíz-elvezetés kerül kiépítésre.

A várhatóan októberig tartó útépítési, javítási munkák idején félpályás korlátozásokra kell számítani, így a forgalmasabb szakaszokon torlódások is kialakulhatnak. Kérjük, az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében a közlekedők tartsák be a munkavégzéssel érintett szakaszokon a sebességhatárokat.

Az adott terület önkormányzati képviselője a kivitelezővel együtt valamennyi érintett utcában szórólapokon és közvetlen megkereséssel is tájékoztatja majd a lakosságot az aktuális munkákról, korlátozásokról, az ingatlanok megközelíthetőségéről. Az építkezések idejére a lakosság türelmét és megértését kérjük.

A projekt 100 %-os támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A támogatás összege nettó 399,78 millió Ft.

 

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat