2024. október 07. Amália
Tárlattúra, huszártábor, mesesátor – családi programok Miskolcon a nemzeti ünnepen
Minap
|
2015. március 11. 16:26
|
frissítve: 2015. március 15. 12:10
Méltóképpen emlékezik meg idén is az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról Miskolc városa. A rendezvények már csütörtökön elkezdődnek. A részletes programot szerdán ismertették a városházán.
Nem

Március 15-e közel áll az emberekhez, és Miskolcon mindig méltóképpen emlékeztek meg erről az ünnepről. A programok már csütörtökön elkezdődnek a Határtalanul rajzpályázat kiállításának megnyitójával. A több mint nyolcszáz alkotásból közel ötszáz a határon túlról érkezett, és a zsűri negyvenet díjazott.

Pénteken hagyományosan megkoszorúzzák Görgey Artúr szobrát, és ünnepi megemlékezés lesz a diósgyőri országzászlónál.

Szombaton Hejőcsabán és az Avason koszorúzzák meg a 48-as hősök sírjait, valamint Palóczy László és Szemere Bertalan emlékművét.

Vasárnap délután rendezik a városi megemlékezést a Petőfi szobornál.

marc15_petofi_140315_fkcs_4.jpg

A tavalyi pörgés, fotó: F. Kaderják Csilla

A Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére az országban nagyon sok településen egyidőben tervezik az ünnepi megemlékezést, és ennek keretében elszavalják a Nemzeti Dalt. Így lesz ez Miskolcon is, hiszen a Petőfi téren 15 órakor kezdődik a rendezvény, és ennek kezdetén Ódor Kristóf szavalja majd el Petőfi Sándor költeményét – emelte ki az egyik újdonságot Kiss Gábor alpolgármester.

Az ünnepi beszédet mond Kriza Ákos polgármester. Az ünnepség után huszárok vezetésével a résztvevők felkeresik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc miskolci emlékhelyeit. A Kossuth szobornál Csöbör Katalin országgyűlési képviselő mond ünnepi köszöntőt.

Több újdonságot is terveznek a vasárnapi ünnepen. Tárlat-túrán ismerkedhetnek meg Feledy-, a Petró-, és a Rákóczi-ház kiállításaival. A Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Galéria tárlatai ekkor ingyenesen látogathatók. Családi nap várja az érdeklődőket a Szent István téren.

mrc15_b.jpg

Idén egy mesesátrat állítunk fel, ahol kézműves foglalkozás keretében 1848-as relikviákat, így huszárcsákót, kardot készíthetnek a gyerekek – mondta Tánczos Tamás a Miskolci Kulturális Központ intézményvezetője. – Ezeket felhasználva gyermekcsataként megeleveníthetik a szabadságharcos időket a kisgyőri huszárok és a Wysocki légió irányításával. Emellett meséket is mondanak itt a gyerekeknek, illetve bábszínházi előadás is nyújt majd különlegességet a legkisebbeknek.

Idén nagyobb hangsúlyt fektetnek a határon túli rendezvényekre is. A kassai főkonzulátus rajzpályázatot hirdetett meg március 15-e alkalmából, mely rendezvényt Miskolc is támogatja. A alkotások zsűrizése most történik, de a nyertesek egy napot Miskolcon tölthetnek. Ellátogatnak majd a Herman Ottó Múzeumba, a Diósgyőri Várba, és a Barlangfürdőbe is.

marcius15_150311_vcs_3.jpg

Fotó: Végh Csaba

Bem tábornokról jelent meg egy új monográfia Kovács István költő, író, történész tollából, aki krakkói főkonzul is volt korábban – hívta fel a figyelmet egy szombat esti rendezvényre Papp Ferenc, a Polgármesteri Hivatal osztályvezetője. – A Művészetek Házának kávézójában várható egy érdekes beszélgetés erről szombaton 18 órától.

Gazdag tehát az ünnepi programkínálat, és a szervezők bíznak abban, hogy minél többen keresik fel a különböző helyszíneket a városban, és sok család látogat ki vasárnap a családi napra is.

Részletes program:

MÁRCIUS 12. CSÜTÖRTÖK

15.00  „Magyar vagyok…” Határtalanul című gyermekrajz-kiállítás megnyitója és díjátadója. Helyszín: 

Művészetek Háza

17.00  '48-as honvédek  1902-ben - válogatás Plohn József fotográfiáiból című kiállítás megnyitója. 

Helyszín: Rákóczi-ház

MÁRCIUS 13. PÉNTEK

10.00  Koszorúzás Görgey Artúr szobránál

(Herman Ottó Múzeum, Görgey Artúr u. 28.)

11.00 Ünnepi megemlékezés és koszorúzás a Diósgyőri Országzászlónál

Ünnepi beszédet mond Dr. Lange László, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

MÁRCIUS 14. SZOMBAT

14.00 Ökumenikus megemlékezés Bárczay Miklós '48-as századparancsnok sírjánál. Helyszín: 

Hejőcsabai Református temető

15.00 Ünnepi megemlékezés a Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában lévő Országzászlónál. 

Beszédet mond Barta Gábor önkormányzati képviselő.

17.00 Koszorúzás az Avasi temetőben Palóczy László és Szemere Bertalan emlékművénél, valamint 

Horváth Lajos és Butykai József sírjánál.

18.00 Kovács István József Attila-díjas költő, író, műfordító, történész „Bem tábornok – Az örök 

remények hőse „című könyvének bemutatója

A könyvet a szerző ismerteti és dedikálja. Helyszín: Művészetek Háza, Pellini Kávézó

MÁRCIUS 15. VASÁRNAP

10.00 Családi nap

A családok megismerkedhetnek a Gondolatmenet című kiállítás hagyományokkal és a háborúval 

foglalkozó anyagával. Játékos feladványokkal és kreatív tevékenységgel várják az érdeklődőket. 

Helyszín: Rákóczi-ház

11.00  Tárlat-Túra

Indulás a Színészmúzeumtól. A séta során az épületekkel és új kiállításokkal ismerkedhetnek meg a 

látogatók. További helyszínek: Feledy-ház, Petró-ház, Rákóczi-ház, papszeri kiállító épület

13.00 Zenei esték a Szemere-szalonban

Helyszín: Herman Ottó Múzeum papszeri kiállító épülete

A Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Galéria kiállító helyei ezen a napon ingyenesen látogathatóak.

15.00 Ökumenikus Istentisztelet a Görömbölyi Görög Katolikus templomban

15.00 ünnepi megemlékezés és koszorúzás a Petőfi téren

                                           Ünnepi beszédet mond Kriza Ákos

                                          Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere

Közreműködik a Kösöntyű Néptánccsoport.

Az ünnepség után a megemlékezők a huszárokkal, a Kösöntyű Néptánccsoport, a Tényleg Zenekar és 

a Miskolci Musical Műhely tagjainak közreműködésével felkeresik az 1848-49-es forradalom és 

szabadságharc miskolci emlékhelyeit:

Gróf Batthyány Lajos emléktábláját, Deák Ferenc szobrát, Lévay József szobrát, Szemere Bertalan 

szobrát, Petőfi Sándor emléktábláját, Gróf Széchenyi István szobrát és Kossuth Lajos szobrát.

16.00  Ünnepség a forradalom és szabadságharc tiszteletére a görömbölyi kopjafánál. Ünnepi 

köszöntőt mond Csöbör Katalin országgyűlési képviselő.

16.30 órakor ünnepi beszédet mond Csöbör Katalin országgyűlési képviselő az Erzsébet téren.

CSALÁDI NAP A SZENT ISTVÁN TÉREN

HUSZÁRTÁBOR 11.00-17.00 óráig

Kisgyőri huszárok és lovaik, a Wysocki Légió viselet- és fegyverbemutatója, ’48-as játszóház, 

mesemondás, meseszínház, történelmi játékok, íjászat, kézműves vásár, mesterségbemutatók.

SZÍNPADI PROGRAMOK 14.00-17.00 óráig

14.00 A Csűrdöngölő Népzenei Együttes műsora.

15.00 A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium néptánccsoportjának előadása.

16.00 A Regélők Énekegyüttes koncertje.

A színpadi programokat rossz idő esetén a Művészetek Házában rendezik meg.

 

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat