A találkozóra feszült légkörben került sor, hiszen a DVTK példátlanul rossz szériáját látva (augusztus 18-a óta nem tudott nyerni a Diósgyőr, azóta egy döntetlennel és hat vereséggel megint a kieső helyre került) végképp elfogyott a szurkolók türelme.
A szervezett szurkolói csoportok közleményben tudatták, véleményük szerint szükséges valamilyen formában tiltakozniuk a csapat sikertelensége és a klub vezetőségének hozzáállása miatt. Ezért a mérkőzés első tíz percében nem mentek fel a lelátóra, hogy kfejezzék az elégedetlenségünket, és az ultra szektorban nem volt szervezett szurkolás.
Diósgyőri mércével mérve egyébként is példátlanul kevés hazai szurkoló ment ki a mérkőzésre. Az elégedetlenséget jelezte a diósgyőri kapu mögött kifeszített "Zérő teljesítmény, negatív rekord" feliratú molinó is.
A találkozó esélyese egyértelműen a vendég debreceni csapat volt, amely öt mérkőzés óta nem talált legyőzőre az NB I-ben. Ennek ellenére az első félidő kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, sőt, a DVTK többet birtokolta a labdát, többször meg tudták zavarni a debreceni védelmet.
A vendég csapatból a korábbi válogatott Tőzsér Dániel és Könyves Norbert is több veszélyes lövéssel próbálkozott, de Antal Botond védett. A 38. percben aztán nagy meglepetésre, szép egyéni teljesítményből a DVTK szerzett vezetést. A koszovói Florent Hasani kapott egy labdát 25 méterre a DVSC kapujától, majd csel után, távolról védhetetlen gólt tekert a debreceni kapu jobb felső sarkába, a labda a felső lécről vágódott a hálóba.
A második félidőt kicsit lendületesebben kezdte a DVSC, az 56. percben Tőzsér Dániel próbálkozott távoli lövéssel, de a labda pár centivel elkerülte a jobb alsó sarkot. A 63. percben Tajti Mátyás 25 méteres kísérlete megpattant egy debreceni védőn, a labda a hálóba tartott, de Nagy Sándor kapus bravúrral hárítani tudott. A 82. percben Tajti lezárhatta volna a mérkőzést, remek kiugratással, 15 méterről a rövid felső sarkot vette célba, de nem találta el a kaput.
Az utolsó tíz percben már érezhető volt a DVSC idegessége, egyre többet próbáltak támadni, de egyre több volt részükről a szabálytalanság is. A diósgyőri védelem jól teljesített, sőt, a lefújás előtt nem sokkal Mihajlovic még növelhette volna a diósgyőri találatok számát, abszolút ziccerben tört a debreceni kapu felé, de végül elhibázta.
OTP Bank Liga 14. forduló
Diósgyőri VTK - Debreceni VSC 1-0 (1-0)
A DVTK augusztus közepe óta először nyert meccset az NB I-ben, míg a debreceni együttesnek megszakadt a szeptember óta tartó veretlenségi szériája.
- Fontos győzelmet arattunk ma, hiszen hat meccses negatív szériából jöttünk ki. Ilyen helyzetben nehéz a játékosoknak, mert hétről hétre jobbak vagyunk, de még nem hagytuk el a kiesési zónát, azonban ma megmutatták, hogy mire képesek. Igyekeztünk minél többet birtokolni a labdát, mert akkor az ellenfél nem tudott gólveszélyt kialakítani. Jobbak voltunk, domináltunk, akár nagyobb különbségű győzelmet is arathattunk volna. A végén le kellett volna zárni a mérkőzést egy második góllal, és akkor nyugodtabban várhattuk volna a találkozó végét. A végén még nem volt elég önbizalma a játékosoknak ehhez, kicsit szenvedtünk Magyarország egyik legjobb csapata ellen, az első félidőben jobbak voltunk.
Jó úton járunk, de a mai mérkőzésből is kell tanulni: a második félidőben hogyan tudjuk jobban uralni a mérkőzést. Kulcsmomentum, hogy mi szereztük meg a vezetést Florent Hasani gyönyörű góljával. A DVSC csak két mérkőzést veszített idén, ezért szokatlan lehetett számukra ez a helyzet - értékelt Fernando Fernandez vezetőedző a klub honlapjának.
Herczeg András, a DVSC edzője gratulálok a DVTK-nak. - Nem tudtuk megismételni, az elmúlt hetek jó játékát. Rengeteg technikai hibát vétettünk, rengeteg pontatlanság jellemezte a játékunkat különösen az első játékrészben a támadó harmadban, és a második félidőben sem tudtuk nyomás alá helyezni a DVTK kapuját. Nem is emlékszem, hogy ebben a bajnokságban korábban bármikor ilyen kevés veszélyt jelentettünk volna az ellenfél kapujára. Nem a mi napunk volt, nem sikerült jó teljesítményt nyújtani - fogalmazott a szakember.