Andrew Chang nagykövet - elmondása szerint - hamar megkedvelte Miskolcot, lenyűgözte a város gazdag történelme. Kiemelte, az alapítvány munkásságát, önzetlen segítségét is nagyra értékeli, és bízik abban, hogy a jövőben Tajvan még szorosabb kapcsolatot ápolhat Miskolccal és környékével. – Hallottunk az alapítvány sikereiről, arról, milyen aktívan segít a rászorulóknak – nyilatkozta a minap.hu-nak a kelet-ázsiai diplomata. – Hazámban nagyon fontos a nemek esélyegyenlősége, remélem, hogy eszközeink segítségével hozzá tudunk járulni az alapítvány tevékenységéhez. A mostani, szerény adomány csak az első lépés az együttműködés irányába. Úgy gondoljuk, kulturális és gazdasági szinten is együttműködhetünk, akár a várossal és a régióval is - hangsúlyozta.
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő tagja a Tajvani Baráti Tagozatnak, egyben a Nő a Siker Alapítvány alapítója. Elmondta, a tajvaniak néhány civil- és sportszervezetet már támogatnak Magyarországon, nagyon örül, hogy az alapítvány is bekerült ebbe a körbe. – Minden adományt nagyra értékelünk, reméljük, a jövőben még erősebb lesz köztünk a kapcsolat – fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Lévay Adrienn, az alapítvány elnöke elmondta, közel kétmillió forint értkében kaptak laptopokat és notebookokat. – A határon túli civil szervezetekkel is szeretnénk tartani a kapcsolatot, az eszközök ebben sokat tudnak segíteni. Ez csak az első lépés volt a tajvaniakkal való együttműködéshez, bízunk abban, hogy mindkét fél számára gyümölcsöző lesz a kapcsolat - tette hozzá.