2024. október 06. Brúnó, Renáta
Életet mentettek a rendőrök
minap.hu
|
2014. december 05. 15:14
|
frissítve: 2014. december 08. 08:21
A szociális gondozó bejelentése alapján egy lakásában rosszul lett, egyedül élő, mozgásképtelen férfit szállítattak kórházba biztonsági intézkedésként a rendőrök Miskolcon.

A rendőrség ügyeletére tett bejelentést december 4-én délután egy szociális dolgozó, hogy a vasgyári városrészben egyedül élő, mozgásképtelen 65 éves gondozottját nem tudja elérni, a lakásába nem sikerül bejutnia.

A Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrsének járőrei azonnal a házhoz mentek, és az ablakon benézve azt látták, hogy az idős férfi hiányos ruházatban fekszik az ágyon, és erősen remeg.

A rendőrök átmásztak a kapun, majd a nyitott lakásajtón keresztül bejutottak az áram nélküli, fűtetlen ingatlanba, ahol már erősen kihűlt állapotban találtak rá a férfira. A lakásban talált paplanokkal betakarták a krízishelyzetbe került embert, majd mentőt hívtak hozzá. A mentőszolgálat kiérkező munkatársai további orvosi ellátás céljából kórházba szállították a bajba került idős személyt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán kér mindenkit, hogy figyeljenek a rászorulókra! Nemcsak az utcán, a lakókörnyezetükben is élhetnek olyanok, akik azért kerülnek veszélybe, mert valamilyen okból nem tudnak fűteni. Amennyiben úgy értékelik, hogy kihűlés veszélyeztethet valakit, akkor értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es telefonszámon!

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat