A regényíró a Párizshoz közeli Neuilly-sur-Seine-ben található otthonában szívrohamban halt meg - közölte lánya, Héloise d'Ormesson könyvkiadó.

Emmanuel Macron államfő közleményében az "egyik legjobb francia szellemnek" nevezte a népszerű írót, aki "az intelligencia, az elegancia, a szellemesség egyedi keveréke volt, az irodalom olyan hercege, aki soha nem vette magát komolyan". 

"Jean d'Ormesson szeme, mosolya, szavai már hiányoznak" - tette hozzá a köztársasági elnök. 

A mindig mosolygós, életszerető és sármőr író a francia közélet egyik legnépszerűbb személyiségének számított, haláláig a televíziók mindennapos vendége volt, mintegy negyven regénye az eladási listák élén áll. Meggyőződéses jobboldali gondolkodóként egy időben a Le Figaro című konzervatív napilap igazgatója volt, miközben a kommunista Louis Aragon költészetének egyik legnagyobb rajongójaként és népszerűsítőjeként is ismert. 

Jean d'Ormesson különleges viszonyt alakított ki az irodalmi élet és a politikai hatalom között, az elmúlt évtizedek valamennyi államfőjének bizalmasa volt: Georges Pompidou közeli barátjának tudhatta, Francois Mitterrand rendszeresen kikérte a véleményét, Nicolas Sarkozyt személyesen támogatta, Francois Hollande pedig a Becsületrend Nagykeresztjével tüntette ki. 

Jean d'Ormesson 1925. június 16-án született arisztokrata családban, gyerekkora egy jelentős részét anyja kastélyában töltötte, apja diplomata volt, akinek köszönhetően gyerekként Romániában és Brazíliában is élt. 

A második világháború után filozófia szakon végzett az egyik legjelentősebb francia egyetemen, a párizsi Ecole Normale Supérieure-ön, majd az Egyesült Államokban tanított. 1950-től az UNESCO filozófiai és természettudományi nemzetközi tanácsában dolgozott, és megalapította az ENSZ szakosított szervezetének Diogene című tudományos lapját, amelynek első száma 1953-ben jelent meg, 1974 és 1977 között a Le Figaro igazgatója és egyik legjelentősebb publicistája volt. 

Az 1950-es évektől publikálta regényeit, de az első irodalmi sikert az 1971-ben megjelent La gloire de l'Empire című műve aratta, megkapta érte a Francia Akadémia regénynagydíját, majd két évvel később, alig 48 évesen az akadémia legfiatalabb tagja lett. Jean d'Ormesson forradalmasította a nagy presztízsű intézményt, 1981-ben kiharcolta, hogy Marguerite Yourcenar személyében az akadémia megválassza első női tagját.

1974-ben jelent meg az egyik legmélyebbnek tartott műve, az Au plaisir de Dieu, amelyben egy világ végét, a családja széthullását írta meg. Ettől kezdve az egyik legelismertebb francia írónak számított, miközben művei közönségsikernek is örvendtek. Tíz év alatt 15 regényt publikált és valamennyi az eladási listák élére került. Három nagy regényében, az Histoire du Juif errant (1990), a La Douane de mer (1994), és a Presque rien sur presque (1996) című kötetekben filozofikus, összetett világmagyarázattal próbált szolgálni. 

Tavaly jelent meg önéletrajzi regénye Je dirai malgré tout que cette vie fut belle (Mindenek ellenére azt mondom, hogy az élet szép) címmel, amelyben a magát agnosztikusnak tartó író azt írta: "Hiszek Istenben, mert remélem, hogy létezik". "Nem voltam se hős, se mártír, se szent. Felfordulásban és mozgalmasan éltem. A boldogságot és nagyon gyakran az örömöt kerestem. De ügyetlenül és tudattalanul is a lelkem mélyén mindig is az utat, az igazságot, az életet kerestem" - írta.