2024. augusztus 04. Domonkos, Dominika
Elhunyt Szokolay Ottó – A legendás szinkronszínészt 80 évesen győzte le betegsége
femina.hu
|
2018. május 28. 10:17
|
frissítve: 2018. május 29. 12:59
Hosszan tartó betegség után, május 27-én, vasárnap elhunyt Szokolay Ottó, Jászai Mari-díjas színész, Érdemes Művész. Jellegzetes hangját számtalan dokumentumfilm narrátoraként, sorozatban és mozifilmben hallhattuk, így például ő szinkronizálta az NCIS-ben 13 évadon keresztül David McCallumot, vagyis Dokit, a Harry Potter-filmekben pedig Horatius Lumpsluckot (Jim Broadbent).

Szokolay Ottó 1937. november 23-án született Kispesten. 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, pályáját a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, majd a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt, 1964 és 1965 között pedig a Vígszínház tagja volt, ahová Várkonyi Zoltán hívta. 1965 óta a Nemzeti Színház tagja.

Szerepelt a Mici néni két élete, A kőszívű ember fiai, A vörös grófnő vagy a Szabadság, szerelem című filmekben, a Princ, a katona, a Szomszédok és az Angyalbőrben című sorozatokban, a legtöbben talán mégis inkább jellegzetes hangja alapján ismerték. Megszámlálhatatlan filmben, sorozatban szinkronizált, dokumentumfilmek közkedvelt narrátora is volt.

szokolay_otto_ncis_szinkronhang.jpg

Szokolay Ottó (bal) volt az NCIS karakterének, Dr. Donald „Ducky” Mallardnak a szinkronhangja

13 évadon keresztül ő volt az NCIS-ben az igazságügyi orvosszakértő, Dr. Donald „Ducky” Mallard (David McCallu) magyar hangja, de egészségügyi állapota nem tette lehetővé, hogy továbbra is ő szinkronizálja, a 14. évadban, 2017 februárjában Szélyes Imre vette át tőle Doki szerepét.

Többször az ő hangján szólalt meg magyarul Jim Broadbent - Harry Potter (Horatius Lumpsluck professzor), Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, Az ifjú Viktória királynő, A Vaslady, Indiana Jones 4.: Indiana Jones és a kristálykoponya királysága -, James Cromwell - Babe, Pókember 3., Star Trek 8., A királynő - vagy Alan Alda - Kémek hídja, A varázsige: I love you, Vágyaim netovábbja -, James Rebhorn vagy Alan Arkin is.

1984-ben Jászai Mari-díjjal, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki, 2014-ben Érdemes Művész lett.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat