2024. március 29. Aguszta
A végrehajtói karral is együttműködik a Miskolci Egyetem
Kiss Judit / minap.hu
|
2016. január 13. 17:03
|
frissítve: 2016. január 14. 16:03
Jogi végzettséggel kell rendelkeznie minden bírósági végrehajtónak – ezt egy jogszabályi változás írja elő. A jogi diplomával nem rendelkező végrehajtóknak 2017 végéig el kell kezdeniük tanulmányaikat, és 2022-re meg kell szerezniük azt. Ebben szerdától a Miskolci Egyetem jogi kara is segít.
Nem

     Egyre több jogászhallgató lenne bírósági végrehajtó. Azt mondják, azért, mert az egyik legjobban fizető állás a jogi diplomával rendelkezőknek. Berzeviczi Márk joghallgató például úgy vélekedik, hogy az ügyvédi szakma már telített, a végrehajtói azonban még „kiaknázatlan” terület.

alairas_egyetem_160113_fkcs_2.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara az egyetlen az országban, ahol van mintatárgyaló. Az együttműködésnek köszönhetően még tovább bővül a gyakorlati képzési lehetőség. Torma András rektor úgy fogalmazott az együttműködési megállapodás szerdai aláírása alkalmával, hogy az a különböző gyakorlati képzésekben, a bírósági végrehajtók képzésében, továbbképzésében, a joghallgatók gyakorlati képzésében és a különböző pályázatokban érhető majd tetten.

alairas_egyetem_160113_fkcs_10.jpg

– A Miskolci Egyetem valószínűleg azért vívta ki a bírósági kar vezetőinek a figyelmét, mert a legjobb jogi karok között vagyunk az oktatói kiválóság tekintetében – hangsúlyozta Torma András.

A jogszabályi változás okán a végrehajtóknak is jogi végzettséggel kell rendelkezniük. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar ezért a legjobb oktatókra bízná a végrehajtók továbbképzését. Schadl György elnök hozzátette, szervezetüknek is utánpótlásra van szüksége.

alairas_egyetem_160113_fkcs_14.jpg

– Az egyik legjobb magyarországi jogi kartól, a Miskolci Egyetemtől szeretnénk majd felvenni az ifjú tehetségeket, megismertetni őket a szakmával, és ebben a szakmában tudni őket – mondta.

A Magyar Bírósági Végrehajtási Kar a Miskolci Egyetem mellett együttműködési megállapodást kötött a pécsi és a győri egyetemmel is, de a szegedi egyetem bevonását is tervezik, hogy végrehajtóik minden országrészben megfelelő szakképzéshez jussanak.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat