– Milyen célokat tűzött ki önmaga elé az év elején?

– A két világbajnokságon való eredményes helytállást, ami a 17. Rádiós Tájfutó Világbajnokságon érmek szerzését, a Tájfutó Mesterek Világbajnokságán (WMOC) pedig a kategóriám (M60) másfélszáz fős mezőnyének jobbik felében való szereplést jelent. Az említett két fő versenyen, illetve az országos bajnokságon szerettem volna nagyot alkotni. Gyorsan hozzá is teszem, nem vagyok elégedett.

– Miből táplálkozik a hiányérzet?

– Csak részben sikerült elérnem célkitűzéseimet. A négy rádiós tájfutó országos bajnokság közül csak kettőben nyertem (gyorsasági és RH). Kazahsztánban csak 1 érmet szereztem (csapatbronz URH), egyéniben két hatodik hely (RH és foxoring) a legjobb eredményem. Ennek számos oka van. A legalapvetőbb probléma, hogy csüggesztő körülmények között vagyok. A rádiós tájfutásnak nincs stabil forrása Magyarországon, ezért én is kalapozásra kényszerülök, ami rengeteg kudarcélménnyel jár, és borzasztó sok időt és energiát emészt fel.

– Miért rugaszkodik neki minden évben, hatvan felett is, újult erővel az idénynek? Mi hiányzik még a gyűjteményből, mit szeretne még elérni?

– A pozitív példák motiválnak, hiszen messze nem én vagyok a legidősebb a nemzetközi mezőnyben. Engem elsősorban nem az eredmény, hanem az odavezető út éltet. Az, hogy nap mint nap sportoljak, ússzak vagy fussak a Bükk csodaszép vidékein és ezeket a mindennapokat zöldsport versenyekkel színesítsem. Az idén például 1 híján kereken 100 versenypályát teljesítettem. S hogy mi hiányzik még a jelenleg 16 darabos, világ- és Európa-bajnokságokon szerzett éremgyűjteményemből? A világbajnoki arany.

– Voltak-e zavaró tényezők az idei szezonjában?

– Február végétől csaknem fél éven át tartó, úgynevezett Baker-cisztától fájt a bal térdem és az egész alszáram. Emiatt a futóedzéseim nagy részét is ki kellett hagynom. A versenyeket pedig fájdalommal küszködve, sántikálva bírtam csak teljesíteni. Hála Mokány Johanna mifelénk újdonságnak számító, Bowen kezeléseinek és Csurilla Lajos reumatológus főorvos fizikoterápiáinak, augusztus végére már újra fájdalom nélkül tudtam futni. Csodálatos érzés volt, mintha újraszülettem volna! De a kihagyott edzésmunka miatt fizikailag nem lehettem csúcsformában a világbajnokságokon.

– Járt Brazíliában, megfordult kazah földön, milyen nyomot hagytak önben ezek a fellépések?

– Mindenekelőtt köszönöm valamennyi támogatómnak a segítségüket, akik ezzel az elért eredményeim részesei lettek! Rendkívüli élményt jelentett számomra ez a két hatalmas ország. Kazahsztán új fővárosa, Asztana helyén a mi rendszerváltásunk kezdetekor még szinte csak füves sztyeppe volt. Két évtized alatt olyan fantasztikus települést emeltek, amelynek az egész világról csordájára járnak. Nem véletlenül lesz éppen ott az Expo 2017-ben!

– Mire készül 2015-ben, mit szeretne elérni?

– A jövő év számomra több apropóból is jubileumi lesz. 1965-ben, tehát kereken 50 éve indultam először tájfutó versenyen. Azóta ugyan a Föld számos országában küzdöttem már le pályákat, de a sportág őshazájában, Svédországban még sohasem. Ezért is várom nagyon a jövő évi Tájfutó Mesterek Világbajnokságát, mert az éppen ott lesz, Göteborg környékén. Rádiós tájfutásban is jubilálok, mivel 1995-ben futottam először magyar válogatottként Európa-bajnokságon. A jövő augusztusi csehországi Eb ezért nemcsak sorszám szerint a huszadik a sportág történetében, hanem nekem is húszéves évfordulót jelent. S az idén érmet szerzett triónk ott is dobogóra esélyes. A felkészülést már megkezdtem, ugyanis nem tartok szünetet. Elengedhetetlenül hozzátartozik az életemhez. Mindennap sportolok valamit, vagy úszom, vagy futok, s még a ritka pihenőnapjaimba is belefér egy-egy könnyű túra.