2024. október 06. Brúnó, Renáta
Elkapták az irhájukat – A testvéreket az egész város ismerte
minap.hu
|
2017. augusztus 02. 16:10
|
frissítve: 2017. augusztus 04. 12:14
Csapatba verődve, hetek óta vegzálta a miskolciakat városszerte egy fiatal testvérpár. A MIŐR rendészei a rendőrséggel együttműködve azonosították, majd szerda kora délután elfogták őket az Újgyőri főtéren.

irhas_brothers.jpg

Fotó: Miskolcon láttam

Hetek óta kering egy fotó a facebook-os Miskolcon láttam csoportban arról a négy fiatalról, akik rendszeresen rettegésben tartották a Győri kapu környékén játszó kisgyerekeket, de a felnőttekkel szemben is agresszívan viselkedtek. A Miskolci Önkormányzati Rendészethez is számos bejelentés érkezett velük kapcsolatban, ezért a rendfenntartók is kiemelten kezdtek foglalkozni a garázda fiatalokkal, akik az utóbbi időben a város több pontján is vegzálták az embereket: kéregettek, fenyegetőztek, szemérmetlen viselkedésükkel zaklatták a járókelőket.

irhas_brothers3.jpg

A fiatalok beazonosítása során derült fény arra, hogy a 13-16 év körüli társaság a Gyermekvédelmi Intézethez kötődik. A banda kemény magját alkotó I.  fivérek a sajóládi gyermekvédelmi intézetből több alkalommal is engedély nélkül távoztak. Akárhányszor visszavitték őket az intézetbe újra megszöktek és rendszerint visszatértek az utcára. Egyre agresszívabban viselkedtek, további bejelentések érkeztek a rendészethez, ám tettenérés és bűncselekmény hiányában nem volt mit tenni.

irhas_brothers2.jpg

Fotó: police.hu

Néhány napja a miskolci rendőrök adtak ki körözést a díszes társaságra, miután egy lopott bankkártyával próbáltak készpénzt felvenni az egyik miskolci áruház bank automatájából. Az ATM kamerája felvételt készített róluk, így hamar felismerték a tolvajokat.

Szerda délután az Újgyőri főtéren szolgálatot teljesítő rendészek felismerték a két testvért, akiket a rendőrség megérkezéséig visszatartottak. A két fiatalkorút előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol életkoruknak megfelelő eljárás indul ellenük.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat