A korai virágzású fák, a fűkeverék, a fekete üröm pollenje már ott van a levegőben, de a háziporatka, a tollkeverék és a mogyoró is megnehezíti az allergiások életét. Van, aki meg sem lepődött a vizsgálat eredményétől, hiszen jó ideje szenved az allergiától.
– Gondoltam rá, mert ez a köhögés már hónapok óta tart, bedugul az orrom, és egyelőre nem tudni, hogy miért – mondta Szabó Krisztina.
A teszt eredménye már negyed órán belül látható, így a megfelelő gyógyszer kiválasztásával csökkenhetnek, sőt akár meg is szűnhetnek a kellemetlen tünetek.
– Az allergénnek a meghatározásával gyakorlatilag el tudja kerülni azt az anyagot, és jelentős mértékben csökkenteni tudja a tüneteket, amire allergiás. Ha az allergént meghatároztuk, akkor a pollen napár segítségével tud arra készülni, hogy neki mikor kezdődnek a tünetei – mondta Dezső Edit tüdőgyógyász, allergológus, a Szent Ferenc Kórház főorvosa.
A jó időben egyre több pollen egyre nagyobb mennyiségben kerül a levegőbe. Bár a kora tavaszi allergén fajok lassan elvirágoznak, de az allergiások nem lélegezhetnek fel. A következő hetekben, hónapokban újabb növények kezdik a virágzást.
– A szilfák pollenjei, a bükk vagy a fűzfáké ezek most közepes koncentrációban találhatók, de várható, hogy emelkedni fog a jó időben a pollen kibocsájtásuk mértéke. Magas színben található most a kőrisnek a pollenje a levegőben. Egyéb allergén gombák még alacsony koncentrációban találhatók meg a levegőben – nyilatkozta Asztalos Ágnes, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály vezetője.
Az allergiásoknak hasznos tanács, ha csak kora reggel vagy késő este szellőztetnek, és gyakrabban mosnak kezet.