Mint portálunk is beszámolt róla, január 14-én, 17 óra körül jelent meg a gyanúsított korábbi főbérlője Toronyalja utcai lakásában, és szállást kért tőle. Mivel az idős, 80 éven felüli házaspárnak erre nem volt lehetősége, nemet mondtak. Ekkor a gyanúsított távozott is a lakásból, azonban néhány perc elteltével visszament, egy mintegy 40 centiméteres macséta jellegű fegyverrel, és rátámadt az idős sértettekre. Mindkettőjüket több alkalommal fejbe vágta.
A sértettek jajveszékelésére és segítségkérésére felfigyelve megjelent a lakásban szomszédjuk, aki védelmükre kelt, azonban a gyanúsított őt is fejbe akarta vágni a macsétával. Mivel a kezeit felemelve védekezett, a gyanúsított a kezét találta el, majd elmenekült a helyszínről. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Tekintettel arra, hogy a cselekmény olyan kiemelkedő tárgyi súlyú, melynek büntetési tétele 10-től 20 évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés, így a bíróság álláspontja szerint a gyanúsított vonatkozásában tartani lehet a szökésétől, elrejtőzésétől.
Mivel pedig kezdeti szakban jár a nyomozás, annak a reális veszélye is fennáll, hogy a gyanúsított a bizonyítást meghiúsítaná, megnehezítené, veszélyeztetné, vagy újabb bűncselekményt követne el szabadlábon hagyása esetén.
A vádlott büntetett előéletű, egy alkalommal volt büntetve, jelenleg három büntetőeljárás folyik ellene garázdaság és más bűncselekmény miatt – tájékoztatta portálunkat Csillám Katalin, a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese.