2024. március 28. Gedeon, Johanna
Elrendelte a kvótanépszavazást az Országgyűlés
hirado.hu
|
2016. május 10. 11:48
|
frissítve: 2016. május 11. 17:03
Elrendelte az Országgyűlés a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazást kedden a kormány kezdeményezésére.

        A parlament 136 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 5 független képviselő nem voksa ellenében döntött a referendum elrendeléséről.

A népszavazási kérdés úgy szól:

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A most elfogadott országgyűlési határozat arról is rendelkezik, hogy – az előreláthatólag ősz első felében megtartandó – népszavazás lebonyolítására legfeljebb mintegy 4,9 milliárd forint fordítható.

Az indoklás szerint ebből 500 millió forint a korábban a Nemzeti Választási Iroda rendelkezésére bocsátott forrásból biztosítható.

A Kúria egy héttel ezelőtt utasította el a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítő határozata ellen benyújtott jogorvoslatokat, ezzel lehetővé téve a népszavazást.

kvota_nepszavazas.jpg

Az Országgyűlés most hozott határozatával szemben 15 napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni, a testületnek 30 napja van a panasz elbírálására.

A népszavazás elrendeléséről szóló határozatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

Az országos népszavazást a köztársasági elnök tűzi ki 15 napon belül, úgy, hogy az a kitűzés napját követő hetvenedik és kilencvenedik nap közé, és vasárnapra essen.

Orbán Viktor miniszterelnök február 24-én jelentette be, hogy a kormány országos népszavazást kezdeményez a kötelező betelepítési kvótáról.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter múlt héten azt mondta, előreláthatólag szeptemberben vagy október első napjaiban lehet megtartani a referendumot.

A népszavazás szükségességét a kormány azzal indokolta: Brüsszel helyett csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel akarnak egy országban élni.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat