Új játékos érkezett a Jegesmedvék csapatához. A finn védő az emberelőnyös helyzetek hatékonyságában segíti majd a csapatot. Joni Tuominen védő hamar megtalálta a helyét a piros-fehéreknél. – Minden nagyon jó, igazán profi környezet fogadott itt, kicsit meg is lepett. Nagyon profi a klub és a körülmények. Nagyon könnyen beilleszkedtem, mert a többiek nagyon jól beszélnek angolul. Kicsit otthon érzem magam most a tél és a sok hó miatt. Nagyon jól érzem magam – fogalmazott az új játékos.
A Csíkszereda ellen már szombaton jégre is lép a finn védő. Legutóbb fölényes győzelmet aratott a Jegesmedvék csapata, de a Csíkszereda folyamatosan javul. A hazaiaknak ezúttal nem lesz könnyű dolguk. Gyorsan és sokat kell mozogniuk a jégen.
A Jegesmedvék vezetőedzője szerint a semleges harmadra kell koncentrálni. – Ez a csapat fegyelmezetten játszik, sokkal jobban, mint ellenünk legutóbb – mondta Doug Bradley vezetőedző. – Összeszedettek, folyamatosan javulnak. A saját játékunkra kell koncentrálnunk, jól és sokat kell koriznunk, hogy sikeresek legyünk, és magasan kell tartanunk a tempót, ami nagy erényünk. Ezzel a legtöbb csapat nem tud lépést tartani – véli a Jegesmedvék vezetőedzője.
A Jegesmedvék a szombati mérkőzés után sem pihenhetnek majd. Hétfőn a Galati csapatát fogadják a Jégcsarnokban.