2024. május 27. Hella
Eskütétel és évnyitó a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban (Képgalériával)
minap.hu
|
2018. szeptember 03. 16:09
|
frissítve: 2018. szeptember 05. 18:18
Esküt tett hétfőn a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium 2017-2019-es évfolyamának 334 diákja. Ők mostantól próbaidős rendőrként folytatják tanulmányaikat. Ugyanez az ünnepség volt 337 új első éves hallgató évnyitója is az intézményben.

Bagi  István r. ezredes, az intézmény igazgatója az ünnepségen egyebek mellett arról szólt, hogy idén már a harmincadik évfolyam indul az iskolában. Az elmúlt évtizedekben nagyon sokat változott körülöttük a világ, és ezekhez a változásokhoz az intézménynek is alkalmazkodnia kellett. Gyakorlatorientáltabb lett például a képzés, amihez megváltoztatott tantervre volt szükség.

rendort_tanevnyito_180903ml_28.jpg

Vereckei Csaba r. dandártábornok, a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya az eskütétel jelentőségéről beszélt. – A mai ünnepség pozitív visszacsatolása annak a munkának, amit a jelentkezéskor vállaltak és azóta elvégeztek. Amely a hivatásos életpálya kezdetén új kihívásokkal és követelményekkel villantja fel a jövőt és a távoli lehetőségeket. Önök képesek a rendőri munka alapvető szolgálati feladatait ezen a képzettségi szinten ellátni, megerősítve ezzel a határrendészeti és közrendvédelmi feladatok végrehajtásába eddig bevont állományt.

rendort_tanevnyito_180903ml_21.jpg

Ezen eseményt követően olyan munkatársaknak tekintjük Önöket, akik nemcsak magukért és tetteikért, de másokért is felelősséget viselnek, betartják és betartatják a jogszabályokat, kiállnak az áldozatok mellett és minden körülmények között fellépnek a jogsértők, a bűncselekményt elkövetőkkel szemben – hangsúlyozta Vereckei Csaba. Mint mondta, az elsőéves tanulók számára szolgáljanak követendő példaként a most esküt tett másodéves állomány. – Kívánom, hogy sikeresen teljesítsék az akadályokat és sajátítsák el a rendőri szakma alapvető ismereteit annak érdekében, hogy hamarosan Önök is a rendőrség állományába kerülhessenek - zárta szavait a megyei rendőr-főkapitány.

rendort_tanevnyito_180903ml_40.jpg

Az ünnepség végén elismeréseket adtak át.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat