2024. május 08. Mihály
Évadzáró társulati ülésen összegzett a színház
Répássy Olívia
|
2015. május 30. 15:00
|
frissítve: 2015. május 31. 16:29
Ötszázegy előadást játszott a színház 130.949 néző előtt az évadban. Így összegezte Szabó Máté megbízott igazgató az elmúlt egy évet. A nézőtéri Foyerban évadzáró társulati ülést tartottak, amin jelen volt Kriza Ákos polgármester is.

Úgy még nem hallottam a Himnuszt, ahogyan a Miskolci Nemzeti Színház évadzáró ülésén hangzott fel. Ahogy kórusként énekel egy összeszokott csoport, ami nap mint nap állít elő csodákat közönségének, közben pedig kihallani a szólóhangok mögött az egyéniségeket is.

– Nem vagyok hadvezér típus, ti, mint a hadseregem, tettetek azzá. Köszönöm Nektek – mondta Szabó Máté, a színház kevesebb mint három hónapja megbízott igazgatója.

szinhazi_evadzaro_150529_ja_2.jpg

Egy látványos, néma vetítés idézte fel az évad legjobb pillanatait, miközben élőzene szólt. A gyors és lassú képek váltakozásában felismerhetőek voltak a játszott darabok.

A víg özvegyet harmincszor játszották az évadban, miközben 16.851-en ültek a nézőtéren. Az Illatszertárt huszonkilencszer adták elő, Az eltört korsót pedig huszonötször. Összesen ötszázegy előadása volt a teátrumnak, amit 130.949 néző látott.

szinhazi_evadzaro_150529_ja_1.jpg

A legtöbbet játszott színész Cservenák Vilmos, aki százharmincöt előadáson teljesített. E téren az összesítésben második lett Szatmári György, aki csak egy előadással maradt le a győztestől. A harmadik pedig Rusznák András lett, aki százhuszonhét előadásban vett részt.

Ez az évad számos díjat hozott a színháznak. A tanítónő több fesztiválon is megkapta a legjobb előadás címet, Lovas Rozit többször is megválasztották a legjobb női főszereplőnek. Hasonlóan sikeres volt a Tóték, amiben Nádasdy Erika és Görög László szerepeltek kiválóan. Továbbá Múzsa-díjas lett Szegedi Dezső színész, és Déryné-díjat kapott Füsti Molnár Ágota táncosnő.

szinhazi_evadzaro_150529_ja_6.jpg

Kriza Ákos polgármester megköszönte a teátrum összes dolgozójának a munkát.

– Az elmúlt évadban csodálatos előadásokat láthatott Miskolc közönsége. Igazán színvonalas színházat tudhatunk magunkénak.

szinhazi_evadzaro_150529_ja_24.jpg

A visszatekintést díjak kiosztásával zárták le. A legjobb férfi színésznek Harsányi Attilát választották

– Ez egy nagyon komoly művésztársulat, egy igazi csapat – mondta. – Nagyon jó érzés, hogy idén engem tiszteltek meg a kollégák a legjobb férfi színész díjával a szavazáson. De díjtól függetlenül is nagyon boldog vagyok, hogy ennek a társulatnak a tagja lehetek.

szinhazi_evadzaro_150529_ja_18.jpg

A legjobb színésznő cím birtokosa idén Ullmann Mónika lett. A művésznő úgy nyilatkozott, hogy büszke az évadban betöltött szerepeire.

– Nagyon-nagyon szép feladataim voltak idén. Nehéz volt ez az évad, mert szélsőséges szerepeket kellett játszanom. A határaim tágítására mindenképpen a legjobb volt, hiszen így lehet csak fejlődni.

Díjazták még Szűcs Boglárkát, a Miskolci Balett legjobbját, Görög Patrikot, az énekkar, és Csáki Esztert, a zenekar legjobbját. A Művészeti Tanács Backstage-díját Farkas Gábor kapta, míg a Kilátó-díjat Simon Zoltán. De a kulisszák mögött és a nézőtéren teljesítőket is elismerték.

A következő évadban ugyancsak négy helyszínen várja a nagyérdeműt a Miskolci Nemzeti Színház. Néhány darab cím szerint: Tosca, A nagy Romulus, Egy csók és más semmi, Primadonnák,  Zorba, a görög, Liliom, Lúdas Matyi, Pillantás a hídról, A nagy Gatsby, Momo, Mindent a kertbe!, Zűrzavaros éjszaka, Ványa bácsi, Édeskettes hármasban és Don Quijote.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat