Valószínű, hogy az Escort RS Cosworth az A csoportos raliautók történetének egyik legradikálisabb járműve. Bár ötezret építettek belőle, ahogy a szabályokban állt, gyakorlatilag semmi köze az utcai Escortokhoz: a korábbi Sierra RS Cosworth hajtásláncát építették bele, hosszanti motorral és összkerék-hajtással.
Ettől talán a korszak legjobb adottságú raliautója lett, ennek ellenére hiába próbáltak vele világbajnoki címet szerezni, 1993 és 1998 között mindössze tíz futamgyőzelem jött össze, és ennek a fele is az első év során.
Ken Block ezúttal az American Rally Association versenysorozatán indul az Escorttal, amely az Open 4WD kategóriába fér be. Az öreg technika egyáltalán nem tűnik esélytelennek – a kétliteres, turbós motorból nagyjából 350 lóerőt tudtak kihozni –, bár Block azt mondja, nem bajnokságot nyerni, sokkal inkább tapasztalatot és élményeket szerezni megy ebbe a bajnokságba - írja a totalcar.hu.