Tóth Bertalan szerint Molnár Gyula (képünkön) túllépte a hatáskörét, amikor olyan megállapodást írt alá Karácsony Gergellyel és Fodor Gáborral, amely alapján évi hatvanmillió forintot juttatna az MSZP a Liberálisoknak.
A frakcióvezető elmondta, Molnár erre csak akkor lett volna jogosult, ha az elnökség ezt elfogadja és támogatja. Így azonban a párt központi pénzügyi ellenőrző bizottsága és a fegyelmi tanácsa megteszi majd a szükséges lépéseket az ügyben.
Közben Nagy Béla 65 éves nyugdíjas pedagógus személyében új közös jelöltet talált magának a baloldali ellenzék a belvárosi időközi választásra.
A baloldali ellenzék már hetekkel ezelőtt megállapodott abban, hogy a Liberálisok politikusát, Szabadai Viktort indítják a főváros V. kerületének 4. számú egyéni választókerületében, ahol azért tartanak időközi képviselőválasztást július 8-án, mert az eddigi képviselő, Böröcz László (Fidesz–KDNP) a tavaszi parlamenti választáson országgyűlési mandátumot szerzett, és a két tisztség összeférhetetlen. Szabadai mögül akkor hátráltak ki a baloldalon, amikor az MSZP–Párbeszéd listájáról a parlamentbe jutó Liberális-politikus, Bősz Anett bejelentette kilépését a Párbeszéd-frakcióból.
„Sem a politikai szándék, sem a technikai erőforrások nincsenek meg a liberális értékek képviseletére” – hangoztatta Bősz, akinek döntése megszűnéssel fenyegette a Párbeszéd frakcióját. Erre azért nem került sor, mert a független Mellár Tamás végül csatlakozott a képviselőcsoporthoz.