Fernando Fernández Escribano, röviden Fernando nem ismeretlen a diósgyőri szurkolók körében, hiszen játékosként másfél évig a DVTK-t erősítette: 2012 márciusa és 2013 júniusa között 36 NB I-es mérkőzésen hat gólt szerzett a miskolci csapatban.
Fernando öt évvel ezelőtt Diósgyőrből vonult vissza. Azóta elvégezte a pro licences tanfolyamot, és 2015 augusztusában egyszer már szóba került a neve a DVTK lehetséges edzőjelöltjei között. A korábbi spanyol utánpótlás-válogatott Fernando 1998 és 2002 között a Real Madrid alkalmazásában állt, igaz, az első csapatban csak egyszer kapott lehetőséget. Ugyanakkor a Valladolidban 58 meccsen, a Betisben 148 találkozón, míg a Málagában 69 élvonalbeli összecsapáson lépett pályára.
- Megszerettem Magyarországot, Miskolcot és büszke vagyok rá, hogy - ha csak egy rövid időre is -, de részese lehettem a DVTK történelmének - így búcsúzott a DVTK spanyol labdarúgója hat évvel ezelőtt a miskolciaktól. Fernando diósgyőri pályafutása után elvégezte a Pro licences edzőképzést és a CD el Palo edzőjeként dolgozott.
Az új szakmai stáb - melynek kialakítása folyamatban van - kedden tartja az első edzést a diósgyőri labdarúgóknak.
Névjegy
Név: Fernando
Teljes név: Fernando Miguel Fernandez Escribano
Születési hely: Malaga (Spanyolország)
Születési idő: 1979. június 2.
Állampolgárság: spanyol
Végzettség: UEAF Pro-licence
Edzői pályafutás
2016/2017 CD el Palo (Segunda División)
2014/2015 CD el Palo (Segunda División)
Labdarúgó pályafutás (mérkőzés/gól)
2011/2012 DVTK (NB I.) 26/5
2011/2012 tavasz DVTK (NB I.) 10/1
2010/2011 Malaga (Primera División) 21/2
2009/2010 Malaga (Primera División) 30/5
2008/2009 Malaga (Primera División) 18/0
2007/2008 Betis (Primera División) 10/1
2006/2007 Betis (Primera División) 25/2
2005/2006 Betis (Primera División) 13/1
2004/2005 Betis (Primera División) 34/5
2003/2004 Betis (Primera División) 31/4
2002/2003 Betis (Primera División) 35/15
2001/2002 Valladolid (Primera División) 32/15
2000/2001 Valladolid (Primera División) 26/5
1999/2000 Real Madrid (Primera División)1/0
1999/2000 Real Madrid B (Segunda División) 34/1
1997-1999 Real Madrid C
1988-1997-ig Malaga utánpótlás