2024. június 22. Paulina
Fidesz: hárommilliárd forintra nő a szociális tűzifaprogram kerete
MTI
|
2014. október 04. 11:25
|
frissítve: 2014. október 04. 18:21
Az eddigi kétmilliárdról hárommilliárd forintra nő a szociális tűzifaprogram keretösszege, amelyet mostantól szénvásárlásra is lehet fordítani - jelentette be a fideszes Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

Németh Szilárd a vonatkozó BM-rendeletet ismertetve elmondta: változás, hogy nemcsak a kétezer főnél, hanem az ötezer főnél kisebb települések is pályázhatnak, és nem csak a társadalmilag, gazdaságilag elmaradott térségekben, bár ez esetben "némi önerőre" is szükség van. Kiemelte: tavaly több mint 1600 település vett részt a programban, és az érdeklődés az idén is rendkívül nagy.

Kitért azt is, hogy a családok 10 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá - az állami erdőgazdaságokon keresztül - 170 ezer köbméter tűzifához. Egy család egyszerre 10 köbmétert tud megvásárolni, s úgy számolnak, hogy "egy kis országos szórással" 15-20 ezer forint spórolható meg családonként. Ez minimum 20 ezer családnak nyújt segítséget - jelezte a kormánypárti politikus, aki a tapasztalatok alapján további rezsicsökkentést helyezett kilátásba.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat