Az új nevén Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája három tanulója vasárnap utazott el a Belső-Somogyban található kis faluba, Somogyfajszra. Az itt található ódon Kund kastélyban – ami egy hatalmas természetvédelmi területen a Somogy Természetvédelmi Szervezet (az első magyarországi természetvédelmi magán egyesület) kezelésében működik – rendezik meg a művészeti alkotótábort.
Az elmúlt húsz év során megfeszített energiával igyekeztek megóvni és javítani a kastély állagát és helyreállítani a hozzájuk tartozó természeti területeken. "Patakgörbítők" címmel, Sáfrány József rendezésében 2014-ben mutatta be a Duna Televízió az egyesületről szóló természetfilmet.
A környezet inspirálóan hat a legkülönbözőbb alkotói csoportokat képviselő művészekre: képzőművészek, természetfotósok kedvelt találkozóhelye immár bő egy évtizede.
A professzionális művésztelepet Futó Tamás Isaszegen élő grafikusművész és Halász Péter művésztanár vezeti, aki a szakképző iskola 3 kiemelkedő teljesítményt nyújtott diákjával vesz részt az alkotótelepen.
Mivel Futó Tamásnak is erős miskolci kötődése van, nagy örömmel tölti el, hogy szülővárosában tanuló fiatalok bekapcsolódhatnak már az első alkalommal ebbe a programba. Véleménye szerint egy alkotó szellemiségű embernek nagyon fontos, hogy időnként távoli tájakba is „beleszagoljon”, új inspirációkat nyerjen, majd feltöltődve, még frissebb szemmel álljon újra az alkotáshoz a saját városában. Erre ez a somogyfajszi környezet kiválóan alkalmas.
A diákok alkotótáborban való részvételét Novák Józsefné önkormányzati képviselő 150 ezer forinttal támogatta.