Varga László szerdai sajtótájékoztatóján megismételte, hogy a fideszes Németh Szilárd 2014-ben bejelentette, hogy a mérőórákat a szolgáltatók ingyen fogják kicserélni a jövőben. A szocialista országgyűlési képviselő azt mondta, hogy azóta semmi sem történt az ügyben. Sőt, szerinte Miskolcon drágább is lett a vízórák cseréje.
A parlamentben hétfőn minderre a kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár válaszolt. Szabó Zsolt azt mondta: a mellékmérők cseréjéért mindenhol fizetni kell, mivel azok a fogyasztók tulajdonában vannak. A kormány hatósági árszabályozást vezet be egy júniusban benyújtott törvényjavaslat szerint. Ez meghatározná a különdíjért végzett szolgáltatásokat és azok díjait. Az államtitkár szerint ez a változás kedvezően fogja érinteni a fogyasztókat.