- Mindezek után, a polgármester, a közgyűlésben, ekkor nevezte először rémhírterjesztőnek a jobbikos képviselőt. Tavaly nyáron viszont, a legnagyobb melegek idején, Jakab, és Pakusza Zoltán barátja, már egy javítónevelő intézet körvonalait vélte felfedezni, a zöldellő perecesi dombokon. A Fidesz-KDNP képviselőcsoport a helyszínen, rendkívüli frakcióülés keretében volt kénytelen cáfolni a helyi jobbikosok látomásait - fogamazott Soós Attila.
- Néhány nappal ezelőtt, Jakab Péter rettegésében aláírásgyűjtést kezdeményezett a Szentpéteri kapuban. Most attól félt, hogy a megyei kórház területére telepített rabok hozzátartozói hamarosan elözönlik majd a várost. Jakab ráadásul legalább 24 óránként azt is lenyilatkozta az újságoknak az újév első napjaiban, hogy a miskolci, illetve a megyei egészségügyi ellátás ezután a börtöntöltelékekre és nem a becsületes helyi állampolgárokra fog koncentrálni. A miskolci polgármester kifejezett kérésére, Magyarország kormánya, illetve a kancellária miniszter cáfolta meg Jakab Péter legújabb rémhíreit. A miskolciak viszont megnyugodhatnak: ha Jakab Péter retteg, éppen, hogy nincs semmi baj - zárta szavait a Fidesz miskolci frakciójának vezetője.