2024. május 28. Emil, Csanád
Fidesz-KDNP: a közbiztonság nem pénzkérdés Miskolcon – együtt a terepen képviselők és rendészek
Kujan István
|
2015. február 27. 14:44
|
frissítve: 2015. február 28. 20:43
Minden idők legnagyobb szabású városi közrendészeti költségvetését fogadhatja el márciusban a közgyűlés. Ehhez elengedhetetlen a „terepismeret”, így folytatódnak a közbiztonsági bejárások- mondta pénteken Soós Attila, a Fidesz-KDNP frakció szóvivője.

A Fidesz-KDNP egyik kiemelt választási ígérete volt 2010-ben és 2014-ben is, hogy folyamatosan erősíti Miskolcon a közrendet és a közbiztonságot. „Nem pénzkérdés, hogy a Miskolcon élők és az itt dolgozók komfort- és biztonságérzete folyamatosan javuljon”, hangsúlyozta a Fidesz-KDNP miskolci frakciójának szóvivője.

– Ígéretünknek eleget téve elkezdtük és folytatni is szeretnénk azt, hogy a közösségi rendészek és az önkormányzati képviselők egymással folyamatosan konzultálva és együttműködve járják be Miskolcot – emelte ki a politikus.

A városvezetés és a Fidesz-KDNP frakció tehát a miskolci polgárokkal együtt, a lakosok véleményét folyamatosan kikérve szeretné a város közösségi rendészetét erősíteni. A közös kiindulópont az – ismertette Soós Attila –, hogy 2015 márciusában alkotja meg és fogadja el a közgyűlés minden idők legnagyobb szabású városi közrendészeti költségvetését. Ehhez pedig elengedhetetlen a lehető legpontosabb „terepismeret”.

soos_attila_150227_fkcs_4.jpg

Soós Attila: képviselőink nem "hatóságosdit" játszanak, hanem gyűjtik az észrevételeket a miskolciaktól. Fotó: F. Kaderják Csilla

– Képviselőink tehát nem „hatóságosdit” játszanak, éppen ellenkezőleg: a Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselők a közbiztonsági bejárásokon kísérve a városi rendészeket és más hatóság szakembereit, konzultálnak a lakosokkal, gyűjtik az észrevételeket és folyamatosan ügyelnek arra, hogy ne csak a komfortérzet, hanem a lakosság valós biztonságérzete is egyre magasabb szintű legyen – hangsúlyozta a Fidesz miskolci képviselőcsoportjának vezetője.

Soós Attila néhány szemléletes példával is alátámasztotta a konzultációk eredményeit. Hubay György képviselő például azt tapasztalta, hogy a Thököly, a Gálffy Ignác és az Aba utcai hídon gyakran csoportosan közlekedő és másokat leszólító emberek riadalmat keltenek a környékbeliekben. Ezért a rendőr-rendész gyalogos párosokat gyakrabban küldik majd erre a területre, és a délelőtti órákban is gyakrabban ellenőriznek ott a munkatársak.

A Szondi-telepen az utóbbi időben több illegális szemétlerakás is volt. Katona Ferenc emiatt kezdeményezte a telepen a járőrözés közbeni célellenőrzéseket.

Kovácsné Budai Mária jelzett egy ingatlant, amelybe nemrégiben költöztek be úgy, hogy lakhatásra alkalmatlanok voltak a körülmények. Ellenőrizték az ingatlant, az ott élők nem rendelkeztek szemétszállítási szerződéssel, és nem voltak bejelentkezve sem arra a lakcímre. Egy 15 éves, fiatalkorú, 5 hónapos terhes nő állapotáról pedig átirat készült a gyámhatóságnak és a szociális osztálynak. A terület átfogó, minden ingatlanra kiterjedő ellenőrzését ezután kezdeményezték.

Az elmúlt néhány napban még Deák Bárdos Mihály és Nánási-Kocsis Norbert is részt vett közbiztonsági bejáráson. „Az a célunk, hogy a márciusi közgyűlésig és azt követően is az egyéni önkormányzati képviselőink folyamatosan részt vegyenek a bejárásokon”, mondta Soós Attila.

lyukoi_ellenorzes_150204_vcs_20.jpg

Ellenőrzés Lyukóban. Fotó: Végh Csaba

– A miskolciaknak azt kell érezniük, hogy egyetlen bejelentés, egyetlen konzultáció sem marad eredménytelen – hívta fel a figyelmet a politikus, hozzátéve, hogy „a kezdeti tapasztalatokból látható is, hogy jó úton járunk”.

– Nem fogjuk tehát befejezni a konzultációt. Miskolcon mindenki érezni fogja, hogy a minél magasabb színvonalú közrend és közbiztonság elérése érdekében folyamatosak az intézkedések – zárta sajtótájékoztatóját a frakciószóvivő.

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat