2024. május 08. Mihály
Folytatódik az energiaár-csökkentés
MTI
|
2014. augusztus 28. 13:37
|
frissítve: 2014. augusztus 28. 13:44
Szeptember 1-jétől, hétfőtől folytatódik a rezsicsökkentés, a háztartási villamos energia 5,7 százalékkal lesz olcsóbb, de az árcsökkentés ezzel nem fejeződik be, sőt az ipari energia árát is lejjebb kell szorítani - közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti országgyűlési képviselő kiemelte, már a második rezsicsökkentés után sikerült elérni, hogy a magyar fogyasztók fizessék Európa egyik legalacsonyabb villamosenergia-díját. Hozzátette, hogy a gázért pedig már csak Romániában fizetnek kevesebbet a magyar áraknál az Európai Unión belül.

Emlékeztetett továbbá, hogy az idei három lépcsős rezsicsökkentés részeként októbertől a távhő lesz olcsóbb, 3,3 százalékkal. Első lépcsőben, áprilisban a gáz ára csökkent 6,5 százalékkal.

A harmadik rezsicsökkentéssel egy nyugdíjas házaspár megtakarítása akár az évi 115 ezer forintot is elérheti, de egy többgenerációs háztartásban évente több mint 250 ezer forintot is lehet spórolni - példázta Németh Szilárd.

A fideszes politikus hangsúlyozta, hogy mindemellett az ipari energia árát is lejjebb kell szorítani a magyar vállalkozások versenyképessége érdekében. Szándékai szerint ez akár már jövőre érezhető lesz.

Németh Szilárd arról is beszélt - mint az a Magyar Közlönyben megjelent -, hogy a kormány döntése értelmében egy társaságcsoportba szervezik majd a villamosenergia-, a földgáz- és a távhő-közszolgáltatásokat. Megjegyezte, az érintett minisztereknek erről október 31-ig kell jogszabálytervezetet és intézkedési tervet terjeszteniük a kabinet elé. A holding létrejöttét firtató kérdésre adott válaszában 2015-öt említette reális lehetőségként.

Arra, hogy mi lesz a mostani szolgáltatókkal, a képviselő azt mondta: reméli, október 31-én a kormányszóvivővel be tudnak számolni erről, de "az államosítás szót felejtsék el, mert azt az elvtársak művelték az 50-es években".

Most annak a visszavásárlása történt, történik, "amit az előző, rossz állam tulajdonosai" a Gyurcsány-Bajnai-korszakban vagy még korábban, a Horn-kormány időszakában eladtak - fűzte hozzá.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat