2024. július 13. Jenő
Fontos összejövetel a közösség életében – ismét vigasságot rendeztek a Győri Kapuban
Miskolc Televízió/minap.hu
|
2017. szeptember 08. 22:35
|
frissítve: 2017. szeptember 12. 11:12
Szeptember 9-én, szombaton ismét vigadott a Győri kapu. Már másodjára rendezték meg a Győri kapui Vigasságokat, az előző évi nagy sikerre való tekintettel nem volt kérdés, hogy idén is visszahozzák majd a nyarat egy napra a Győri kapuba.

Untisz Krisztina a minap.hu érdeklődésére elmondta, alig két hónapja költöztek Miskolcra Tiszaújvárosból.

– A párom miskolci, ő hívta fel a figyelmemet a rendezvényre. Az interneten láttunk a tavalyi programról videót, és nagyon megtetszett, így arra gondoltunk, hogy idén mi is kijövünk. A fiam most megy 3. osztályba, őt a kung-fu bemutató érdekelte a legjobban, de a futóverseny is izgalmas volt – fogalmazott.

gyori_kapu_vigassagok_170909_vcs_04.jpg

Fotó: Végh Csaba

Tóth Lajosné már a tavalyi rendezvényen is részt vett. Annak a véleményének adott hangot, hogy „sokkal gyakrabban kellene ilyen összejövetelt rendezni, mert a környékbelieket kimozdítja otthonról, a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt”, fogalmazott.

A „sulikezdő” családi napon a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálta a magának való szórakozást. Focikupa, futóverseny, elsősegély nyújtó bemutató, habparty és még számtalan programelem – a legkülönbözőbb programokkal várták az idelátogatókat szombaton a József utcai Ifjúsági Sportpályán.

gyori_kapu_vigassagok_170909_vcs_22.jpg

Hubay György önkormányzati képviselő a Miskolc Televízió riporterének elmondta, a programot elsősorban a gyermekeknek – óvodásoknak, általános és középiskolásoknak – rendezték meg Hollósy András önkormányzati képviselővel és Flórusz Jánossal, a Miskolci Judo Club elnökével. De persze várták az idősebbeket is, hiszen nem is titkolt szándékuk a közösségépítés.

gyori_kapu_vigassagok_170909_vcs_29.jpg

– Természetesen ilyenkor lehetőség van arra is, hogy velünk, a városrész képviselőivel egyeztessenek a lakók, elmondják észrevételeiket, felvetéseiket. Állunk rendelkezésükre ilyenkor is – tette hozzá Hubay György.

Az érdeklődők megismerkedhettek a kommandósok és a tűzoltók munkájával, akinek kedve volt, részt vehetett sakkversenyen is, vagy végigkövethette a Spider Mentőcsapat bemutatóját.

A Miskolci Judo Club szintén látványos bemutatót tartott a kíváncsiskodóknak. – A gyerekek megmutatták tudásukat, a vendégek láthatták, hogy eddig mennyi mindent tanultak a növendékek – mondta a sportklub elnöke, Flórusz János. Hozzátette, a közeljövőben tervezik a judo terem bővítését, hogy minél többen tudják elsajátítani ezt a küzdősportot. Szeretnének minél több helyi gyermeket bevonni a klub életébe, hiszen a sport elengedhetetlen, a Győri kapuban élő fiataloknak pedig ez egy kiváló lehetőség.

– Hat évvel ezelőtt alakultunk, azóta az ország élvonalába tartozunk. Van ifjúsági olimpiai bajnokunk a többszörös Európa- és világbajnokaink mellett. Jók tehát az élversenyzőink, de az utánpótlás is rendben van – fűzte hozzá.

gyori_kapu_vigassagok_170909_vcs_25.jpg

Hollósy András önkormányzati képviselő házigazdaként elmondott köszöntőjében elmondta, céljuk az a rendezvénnyel, hogy legalább egy nap erejéig visszacsempésszék a nyári szünetet a gyerekek számára. Hozzátette, a Győri kapuban közel 20 ezer ember él, és sok a kisgyermekes család.

– Számos izgalmas programmal készültünk a látogatók számára, a zenés-táncos produkciók mellett a sport is kiemelkedő szerepet kapott ezen a napon – mondta el portálunknak a területi képviselő. – Hagyományt szeretnénk teremteni, hiszen a környékbeli közösség életében fontosak az ilyen összejövetelek.

gyori_kapu_vigassagok_170909_vcs_16.jpg

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr főkapitányság is képviseltette magát szombaton, hiszen ez alkalommal a Győri Kapui Vigasságon toboroztak határvadászokat.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat