A „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt október 2-án, csütörtökön újabb jelentős állomásához érkezett a hatodik villamos forgalomba állításával. Mint Singlár Zsolt, az MVK Zrt. vezérigazgatója a Miskolc Televíziónak elmondta, ezt a járművet már felszerelték azzal a fedélzeti számítógéppel, ami percre pontosan meg tudja határozni a jármű helyzetét, s ezáltal percre pontos forgalmi tájékoztatást nyújt az utazóközönség számára a megállóhelyi kijelzőkön, az internetes útvonaltervezőben és a TransIT menetrend: MVK Zrt. nevű mobilalkalmazásban is.
Ez a fedélzeti számítógép képes arra is – hívta fel a figyelmet a közlekedési vállalat vezetője –, hogy figyelje a villamosok menetidejét, és ha késést észlel, akkor előnyben részesítse a szerelvényt, egy úgynevezett intelligens fázissorrend-módosítással. Ez azt jelenti, hogy a rendszer elengedi a villamost úgy, hogy a gyalog vagy személyautóval közlekedők részére a jelzőlámpa pirosra vált, a villamos pedig „előnyben részesül”, vagyis zöld utat kap. Ezt a villamosvonal mentén 16 jelzőlámpás kereszteződésben tudja biztosítani a rendszer, ha például késést észlel a menetidőben. Az integrált utastájékoztatási rendszer működésének tesztidőszaka ezzel újabb szakaszába lépett.
Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője ismertette, jelenleg további négy villamoson már szerelik az integrált utastájékoztatási eszközöket. Ezek a villamosok megkapták a forgalomba helyezési engedélyt is, így a tervek szerint még ezen a héten és a következő héten is állnak be újabb Skoda villamosok a forgalomba. Felhívta arra is a figyelmet, hogy várhatóan még ebben az évben, a tervezettnél korábban megérkezik az összes új villamosa Miskolcnak, így már idén teljes lehet az új villamosflotta, amely leváltja a régit.
– A pályaépítés és a megállók megújulása után az új, korszerű villamosok jelképezik a Zöld Nyíl Projekt, Miskolc város és a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. közös sikerét. Megérkezésük után a villamosok folyamatosan teljesítik a Nemzeti Közlekedési Hatóság által előírt darabvizsgálatokat, amelynek része a 2x250 kilométer futáspróba is – fűzte hozzá a kommunikációs vezető.
A Közlekedési Operatív Program keretében megvalósuló „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” című projekt összköltsége 37.658.167.000 Ft, amely 33.707.373.000 Ft összegű támogatással valósul meg, az Európai Unió és az Európai Kohéziós Alap társfinanszírozásával.