Ryan Ruikka a tavalyi év után visszatér Magyarországra, ahol a bajnoki cím mellett - magyar felmenői miatt - a magyar állampolgárságot is szeretné megszerezni.
A kiváló hátvéd a Boston Universityn szerzett diplomát, a pályán csapatkapitány-helyettesként számítottak rá. Az egyetemi évek után a finn másodosztályban játszott, feljebb lépni egy csúnya sérülés miatt nem tudott. A következő év elejét is ki kellett hagynia, de a rájátszásban francia bajnoki címhez segítette a Gap Rapaces csapatát. Egy év ECHL szereplés után igazolt Magyarországra, ahol a MAC Budapest egyik legjobbjaként egyetlen mérkőzésről sem hiányzott. Az idei szezont az SPHL-ben kezdte, de Gőz Balázs távozása után a miskolciak megkeresték, és egy rendkívül gyors tárgyalás után igent mondott.
- Elsősorban azért írtam alá, hogy újabb bajnoki címhez tudjam segíteni a csapatot, mert Franciaország után Magyarországon is bajnokságot szeretnék nyerni - idézi a dvtk.eu a védőt. - Ezen felül az is motivál, hogy részt veszünk a Kontinentális Kupában, bízom benne, ott is minél jobb eredményt tudunk elérni. A DVTK Jegesmedvéknél a győzelem már tradíció, ezt a hagyományt szeretném tovább építeni én is a csapattal együtt. Miskolcon játszani minden alakalommal igazán remek volt. A szurkolók mindig megtöltötték a lelátókat, és remek atmoszférát teremtettek. Az előző szezon végén, ahogy néztem a bajnoki cím ünneplését, lenyűgözött az az öröm, amit a szurkolók arcán tükröződött. Láttam rajtuk, igazán büszkék, hogy újra bajnok lett a csapatuk.