2024. május 06. Ivett, Frida
Fulladásveszélyes és mérgező lövedékes játékok
MTI
|
2014. augusztus 29. 18:56
|
frissítve: 2014. augusztus 30. 09:41
A játékfegyverek a kisfiúk körében örök népszerűségnek örvendnek. A boltokban széles választékban kaphatók a legkülönbözőbb kialakítású lövedékes játékok, melyek viszont nem mindig veszélytelenek. Közös jellemzőjük ugyanis, hogy nem megfelelő használatuk során sérülést okozhatnak, és a legtöbbjük puha, PVC anyagú tapadókorongos lövedékkel működik, amelyek veszélyes anyagokat rejthetnek.

Egy rugós pisztoly, puska vagy nyílpuska esetében a rugó, míg egy íj esetében a konstrukció mellett a gyermek határozza meg a lövedék mozgási energiáját. A sérülések elkerülése miatt mindkét esetben fontos, hogy ez az energia ne haladjon meg egy bizonyos határértéket. Habár fejre nem szabad célozni, mégis a legnagyobb veszélyt e téren a szem sérülése jelenti.

A játékfegyverekhez kapcsolódió másik jelentős veszélyt a tapadókorongok leválása jelenti, amely fulladást okozhat a kisgyermekeknél. Ez akkor fordulhat elő, ha a tapadókorong befér a gyermek szájába és a felerősítési szilárdsága nem megfelelő.
Mindezek alapján a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálat alá vonta a kérdéses termékkört, ugyanis a korábbi két évben nagyarányban tapasztalt nem biztonságos termékeket e területen.

A Mechanikai és Villamos Laboratóriumhoz összesen 19 fajta lövedékes játék került be vizsgálatra, melyek közül a tapadókorong felerősítési szilárdságát 7 fajta termék esetében vizsgálta meg. A vizsgálati eredmények alapján megállapítást nyert, hogy 5 fajta termék (71,4%) esetében a tapadókorong a lövedék végéről az előírt erő hatására levált, ezért a fulladásveszély súlyos kockázatát jelenti a gyermekek számára.
A lövedékek mozgási energiáját tekintve mind a 19 fajta termék vizsgálat alá került, melyek közül 4 fajta termék nem felelt meg a követelményeknek.

Az Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumnál 14-féle lövedékes játék szúrópróbaszerű mintavételezésére került sor, és a laboratóriumi vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a vizsgált termékek 43%-a tartalmazott egészségre ártalmas lágyítószert. Az Unióban ugyanis 3-féle lágyítószer szerepel tiltólistán, amelyet a gyermekeknek szánt játékok nem tartalmazhatnak 0.1 m/m%-os mennyiséget meghaladó mértékben, figyelemmel arra, hogy ezen lágyítószerek reprotoxikus hatású (azaz szaporodást gátló, a szervezetre káros hormon hatással bíró) anyagoknak számítanak. A fogyasztóvédelmi hatóság laboratóriumának vizsgálatai alapján viszont 6-féle játék lövedékéből volt kimutatható a tiltott DEHP és DBP lágyítószer; az uniós határérték több tízszeres-, illetve százszoros mennyiségében.

Bár a hatóság évről-évre végzett vizsgálatai eredményeként megállapítható, hogy a veszélyes lövedékes játékok aránya folyamatosan csökken, az idei év vizsgálatai is bizonyítják, hogy nem árt odafigyelnünk, milyen játékot vásárolunk és adunk gyermekeink kezébe.
Tekintettel arra, hogy a veszélyes lágyítószerek jelenléte kizárólag laboratóriumi vizsgálatok végzése által lehetséges és az vizuális úton nem állapítható meg, a hatóság javasolja, hogy elsősorban megbízható gyártók termékeit keressük és válasszuk a játékboltok polcairól gyermekeink egészségének védelme érdekében.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a termékek nagy százaléka esetében megállapított fulladásveszély súlyos kockázata, és a lövedékekben lévő egészségre ártalmas anyagok előfordulása miatt, továbbra is szükségesnek tartja a következő években a rendszeres, átfogó ellenőrzéseket, termékbiztonsági vizsgálatokat és a veszélyes termékek forgalomból való kiszűrését.

Az NFH által végzett további vizsgálatok eredményei ITT érhetőek el!

A nem biztonságos lövedékes játékokat és az NFH által letiltott egyéb veszélyes termékeket ITT találja!

Amennyiben úgy véli, hogy az Ön által vásárolt termék nem biztonságos, kérjük, jelentse!

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat